A lapunknak nyilatkozó fiatalok arról is beszámoltak, hogy a szolgáltatók rugalmasak voltak, és igyekeztek segíteni az esküvő átszervezésében. Tóth Edina azt is elmondta, hogy aki végül nem tudta vállalni a szolgáltatást, korrektül visszautalta az előleget.
Érthető módon a szolgáltatók is igyekeztek megállapodni a jegyesekkel: – Minden velem dolgozó párral rögtön a korlátozások kezdetén felvettem a kapcsolatot, és egyenként átbeszéltük a lehetőségeket, továbbiakban is törekedve a jövőbeli közös munkára – mondta lapunknak Engyel Gábor, aki esküvői fotográfusként dolgozik. Arról is beszélt, hogy a párok többnyire az őszi hónapokra halasztották az esküvőjüket. – Akik nagyon biztosra akartak menni és semmi sem sürgeti őket, azok inkább 2021-et választották – tette hozzá, és arról is beszámolt: nagyon sok telefont kap olyan pároktól, akik nem találtak fotósukkal új, megfelelő időpontot, és ezért kénytelenek másik szolgáltatót keresni. Ezek a megkeresések főként augusztusra és szeptemberre vonatkoznak. – Ősszel mindig sűrű a naptáram, most pedig az összes szabad hétvége fel lett töltve – mesélte a fényképész, aki úgy tapasztalta: a kialakult helyzet miatt sokan inkább feladják a nagy esküvőről szóló álmaikat és egy diszkrét polgári esküvőt választanak a szűk család társaságában.
Hasonlóról számolt be lapunknak Horváth Mária is, aki esküvői dekorációk készítésével foglalkozik: – Sok párnak nem tudtak, illetve nem mertek eljönni a külföldi vendégei. Néhány pár pedig anyagi megfontolásból tartott kisebb létszámú esküvőt – mesélte tapasztalatait. Horváth Mária elmondta: jelentősen visszaesett a forgalmuk, hiszen a rendezvények sokáig tiltva voltak. – Sajnos az év hátralévő részében nem lehet bepótolni a kieséseket. Azokat az esküvői szolgáltatókat, akik főállásban dolgoztak, érzékenyen érinti a kiesés – tette hozzá.
Hasonlóan vélekedik Engyel Gábor is: – Hiába kerültek át őszre az esküvők és hiába a sok megkeresés, a tavaszi bevételeket nem fogjuk visszahozni, főleg ha az egyre gyakrabban emlegetett második hullám is megérkezik – említette a legkellemetlenebb lehetőséget a fotográfus, aki szerint azt sem lehet tudni, az árakra milyen hatással lesznek az elmúlt hetek és hónapok történései. – Elképzelhető, hogy a válság befagyasztja az árainkat, de az is megtörténhet, hogy a következő évre megnövekedett foglalások miatt éppen az ellenkező irányba billen majd a mérleg nyelve.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!