Szuperszámítógép-hálózat épül ki Magyarországon

Jelentős összegeket fordít az állam a magyar HPC-kre, vagyis szuperszámítógépekre, amelyeknek mintegy 440 teraflopsnyi kapacitásuk lesz majd.

2020. 07. 27. 13:42
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint a jövő évtől jelentős forrásokat biztosítanak arra, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) irányításával korszerű és erős HPC-infrastruktúra épüljön ki Magyarországon – írta meg a Bitport.hu informatikai szakoldal alapján a Hvg.hu. A HPC, vagyis High Performance Computing nem más, mint a magyar szuperszámítógép-hálózat, amely a kormányhatározat szerint két szakaszban valósulna meg; az első szakasznak 2022. február végéig kell befejeződnie. A fejlesztésre és a fenntartásra a pénzügyminiszter biztosítja a forrásokat. A fejlesztésre az elkövetkezendő két évben közel 870 millió forintot költ az állam. A második fejlesztési szakasznak 2025-re kell lezárulnia. Ennek a szakasznak a finanszírozását uniós támogatásokból biztosítanák. A végső cél, hogy öt év múlva európai szinten kiemelkedő teljesítményű HPC-infrastruktúra jöjjön létre.

Ezzel párhuzamosan azonnali feladatként kapta az ITM-et irányító Palkovics László az EuroHPC-s kötelezettségek teljesítését is. Például azonnali hatállyal fel kell állítani a KIFÜN-ön (Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség) belül egy HPC kompetencia-központot. A központ finanszírozására az ITM-nek kell saját keretéből forrást biztosítania, jövőre 170 millió forintot, 2022-ben 255 milliót, utána viszont már évi 340 milliót – írta a portál.

A világ jelenleg legerősebb HPC-jének elméleti maximális teljesítménye több mint 400 petaflops. Magyarországon ehhez képest szerény HPC-kapacitásokról beszélhetünk, noha minden nagyobb egyetemi városban (Debrecen, Győr, Miskolc, Pécs, Szeged) működik szuperszámítógép. A magyar HPC-k üzemeltetését, valamint a mintegy 440 teraflopsnyi kapacitás kiosztását a KIFÜ alá helyezett Nemzeti információs infrastruktúra-fejlesztési program koordinálja.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.