Az MSZP elnöksége döntött a párt marcali szervezetének feloszlatásáról is, mert az az országos etikai és egyeztető bizottság szerint
„tartósan alapszabály-ellenesen működik”.
A helyi szervezet újjászervezésével az MSZP Somogy Megyei Szövetségének alelnökét, Árok Kornélt bízta meg a pártvezetés. Tóth Bertalan leveléből kiderül az is, hogy a karcagi önkormányzati választáson az MSZP a saját jelöltje helyett egy független indulót támogat, aki használhatja a párt logóját. „Azért, hogy Karcag 5-ös számú önkormányzati körzetében egy összellenzéki támogatással induló jelölt álljon szembe a Fidesz jelöltjével, az MSZP elnöksége hozzájárulását adta ahhoz, hogy Bodnár Csaba – független jelölt – felhasználhassa és megjeleníthesse a Magyar Szocialista Párt logóját, amellyel kifejezi azt, hogy jelöltségét és indulását a Magyar Szocialista Párt is támogatja” – írta Tóth Bertalan. Azt is hangoztatta: „A 2022-es választáson az ellenzéki összefogásnak köszönhetően megdöntjük a Fidesz egyeduralmát.”
A „sikeres csaták” érdekében
elkezdődött tisztogatás Tóth Bertalan részéről meglehetősen álságos
és hiteltelen, hiszen az MSZP támogatottsága éppen az ő vezetése alatt érte el eddigi mélypontját: a legutóbbi felmérés szerint a szocialisták nem biztos, hogy bejutnának az Országgyűlésbe. Tóth leglátványosabb teljesítménye leginkább abban áll, hogy gőzerővel ad tízmilliós megbízásokat a párthoz ezer szállal kötődő Sapienza Kft.-nek.
Tóth Bertalan fent hivatkozott levele:




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!