A főváros nem térhet el a CT- és MR-vizsgálatok protokolljától

Egyeztetés, illetve a részletek kidolgozása nélkül fogadta el a Karácsony Gergely vezette Fővárosi Közgyűlés a daganatgyanús betegek CT- és MR-vizsgálatai várólistájának négy nappal való csökkentését. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint nem lehet eltérni az onkológusszakma által kidolgozott protokolltól, mert az veszélyezteti a betegek egészségét. A tárca hangsúlyozza: a kormány 2010 óta 36 milliárd forintot költött a diagnosztikai várólisták csökkentésére.

Veres László István
2020. 08. 28. 17:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A főváros nem egyeztette szakmai koncepcióját az Emberi Erőforrások Minisztériumával, nem is tudják, hogy az létezik-e – közölte tegnap az Emberi Erőforrások Minisztériuma arra reagálva, hogy a főváros a kormányzat ötvenmilliárdos egészségügyi támogatásából kétmilliárd forintot biztosít a daganatgyanús megbetegedések CT- és MR-vizsgálatainak elvégzésére. A kormányzati támogatással a diagnózis tizennégy helyett tíz napon belül elkészül majd. Mint ismeretes, a várólisták csökkentési programját a kormány hirdette meg, és 2010 óta összesen harminchatmilliárd forintot fordítottunk erre – húzták alá a közleményben. Hozzáfűzték: a daganatgyanús betegek komplex diagnosztikájának érdekében a képalkotó vizsgálatok teljesítményvolumenkorlát-mentességét is a kormány tette lehetővé, amely záloga a fővárosi programnak. A tárca hozzátette:

határozottan kiállnak a betegek biztonsága, a szakmai irányelvek szerinti kivizsgálása mellett, és ezt várják el a fővárostól is.

A közlemény leszögezi: a daganatgyanús betegek kivizsgálásának menetét szakorvos vagy onkológus szabja meg. „Kiemelt jelentőségű a diagnosztikus algoritmus betartása a betegbiztonság szempontjából, például a CT-vizsgálatoknál, mivel azok csak a betegek egy részénél szükségesek a diagnózis felállításához, és felesleges sugárterhelést okoznak, ha indokolatlanul végzik” – hívta fel a figyelmet a tárca.

Kitértek arra is, hogy a kormány kiemelten kezeli a budapestiek egészségügyi ellátásának javítását, az Egészséges Budapest program részeként folyamatosan többletforrásokat biztosít a fővárosnak, a

központi régió történetének legnagyobb egészségügyi programjában összesen hétszázmilliárd forintos fejlesztést hajtanak végre, ennek köszönhetően sorra újulnak meg a budapesti kórházak, rendelők.

– Bár sok homályos dolgot tartalmazott Havasi Gábor fővárosi egészségügyi tanácsnok előterjesztése az egészségügyi várólisták csökkentéséről, a kormánytól kapott kétmilliárd forint felhasználásáról, a Fidesz-frakció egyhangúan támogatta azt, megelőlegezve a bizalmat – reagált Kovács Péter, a XVI. kerület fideszes polgármestere a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése után. Hozzátette: az előterjesztésből nem derült ki, hogy a napi gyakorlatban mindez miként fog működni. Kovács Péter arra is felhívta a figyelmet, az előterjesztés szerint a kétmilliárdos kormányzati forrás 60-65 százalékát magánszolgáltatóknál kívánja elkölteni a fővárosi önkormányzat.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.