A történelem sokszor bebizonyította, hogy a szabadság legértékesebb kincse az emberiségnek – mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter augusztus 20-i ünnepi beszédében, kiemelve, hogy a honvédeknek készen kell állniuk a szabadság megvédésére. Erős magyar honvédséget építünk – mondta a tárcavezető, aki szerint korszerű eszközökre és jól felkészített kiképzett katonákra és a vezetésre alkalmas honvéd tisztekre van szükség. A miniszter felszólította az ünnepségen avatandó tiszteket, hogy ennek szellemében végezzék munkájukat.
Benkő Tibor kiemelte: őseink értéket teremtettek Magyarország számára, és nekünk elsődleges feladatunk követni az ő példájukat. A tiszteknek ezért példaképeknek kell lenniük, és törekedniük arra, hogy legjobb tudásuk szerint gondoskodjanak a beosztott katonákról.
A honvédelmi miniszter hangsúlyozta: A magyar kormány, önöknek egy kiszámítható, egy biztos és elismert életpályát teremtett, ezen a pályán kell haladniuk. Hogy mennyire lesznek sikeresek és eredményesek, az önökön és csakis önökön múlik. Folyamatosan tanuljanak és fejlődjenek – szólította fel a miniszter az újonnan avatott tiszteket.
Katonai hivatásukhoz sok sikert, erőt és egészséget. Soha ne feledjék szolgálati idejük alatt az esküjüket! A hazáért mindhalálig! – zárta szavait Benkő Tibor.