Bíróság elé állhatnak a szigetelőszalagos gyilkosok

Befejeződött a rendőrségi vizsgálat, emberölés miatt kerül bíróság elé az alkalmi ismerősüket székhez ragasztó gyanúsítottak ügye.

Forrás: police.hu2020. 08. 12. 14:00
A gyilkosság helyszíne
Forrás: police.hu
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rendőrség vizsgálata során felmerült annak gyanúja, hogy az eseménysor segítője volt egy helybéli nő, a szórakozóhely üzletvezetője, aki az elkövetőknek eszközt adott, valamint jelenlétével és viselkedésével a cselekmény végrehajtására biztatta őket. H. Kornéliát a nyomozók idén januárjában hallgatták ki gyanúsítottként, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében bűnsegédként való részvétel miatt. A nőre a Székesfehérvári Járásbíróság bűnügyi felügyeletet, házi őrizetet rendelt el. Az ügyben a nyomozók halált okozó segítségnyújtás elmulasztása bűncselekmény miatt még további négy férfit hallgattak ki. Ők a kocsma vendégei voltak a ragasztáskor, a gyanú szerint a sértett önmentésre képtelen állapotát ugyan észlelték, de ennek ellenére a tőlük elvárható segítséget nem nyújtották neki, a sorsára hagyták. Záróra után sem jutott eszébe senkinek sem közülük, hogy visszamenjen és kiszabadítsa a kiszolgáltatott helyzetben levő embert, ők az eljárás során szabadlábon védekezhettek.

Az emberölés gyanúsítottjai akár tízéves börtönbüntetést is kaphatnak, az őket segítő nő is számíthat egy-két éves szabadságvesztésre. A kocsma közömbös vendégei megúszhatják ugyan felfüggesztett börtönbüntetéssel, de ez nem menti fel őket abban, hogy közreműködtek egy falubeli ismerősük erőszakos, méltatlanul embertelen halálában.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.