Brüsszel miatt cirkuszra készül az ellenzék az országgyűlésben

Várhatóan hamar véget ér ma a parlament rendkívüli ülése, amelynek összehívását az ellenzék kezdeményezte.

Magyar Nemzet
2020. 08. 03. 12:44
GYURCSÁNY Ferenc
Budapest, 2020. március 24. Gyurcsány Ferenc, DK elnöke felszólal a színházak finanszírozásáról szóló törvény vitáján az Országgyûlés plenáris ülésén 2020. március 24-én. MTI/Koszticsák Szilárd Fotó: Koszticsák Szilárd
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ma 13 órától ismét ülésezik a parlament, ám rövid vita várható, mert a kormánypártok nem vesznek részt az ellenzék által kreált komédiában, így az nem lesz határozatképes. A rendkívüli ülést Gyurcsányék kezdeményezték a legutóbbi maratoni EU-csúcsra hivatkozva, ahol elfogadták a megállapodást az unió következő hétéves büdzséjéről és a 750 milliárdos helyreállítási alapról. – A baloldal az uniós költségvetési tárgyalásokból sem tanult semmit, ezért a parlamentben akar cirkuszolni a brüsszeli veresége után – jelentette ki Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője még a múlt héten, miután a DK rendkívüli ülést kezdeményezett. Hozzátette: miután az ellenzék hazugságokat terjesztett Magyarországról, és azt akarták, hogy hazánk rosszabbul járjon, most a magyar parlamentet próbálják cirkusszá változtatni, de ebben a kormánypártok nem vesznek részt. Kocsis Máté hangsúlyozta, a miniszterelnök az öt tárgyalási nap alatt hárommilliárd euróval többet szerzett az országnak annál, mint ami a korábbi, igazságtalan javaslatban szerepelt.

Ugyanezt erősítette meg Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára is, aki kifejtette, hogy a kabinet már részletes tájékoztatást adott arról, hogy a miniszterelnök ezermilliárd forint nagyságrendű plusztámogatást harcolt ki Magyarországnak, emellett sikerült megakadályozni, hogy egy politikai zsarolási lehetőséget biztosító eljárást vezessenek be az uniós forrásokkal kapcsolatban.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.