
Fotó: Havran Zoltán
Magyarországon a kormánypártnak erős vezetője, az országnak erős kormányfője van Orbán Viktor személyében, ezért a baloldal inkább a női vonalra próbál ráállni, olyan jelöltet keresve, akire szívesen szavaznak a nők. Simon úgy látja, Orbán Viktor inkább a férfiak körében népszerű, ezért is tartja elképzelhetőnek, hogy vele szemben a baloldal női jelöltet választ. A politológus remeknek nevezte a Fidesz női politikusait: nemcsak szépek, hanem okosak is, ezért a férfi szavazók számára is elfogadhatók. Ilyen mások mellett a kormányszóvivő Szentkirályi Alexandra, a családügyekért felelős államtitkár, Novák Katalin, és az igazságügyi miniszter Varga Judit. Ezzel szemben a baloldalon például Donáth Annánál és Cseh Katalinnál érzékelhető a nagy tapasztalatlanság. A két politikus általában mindig valami ellen emeli fel a szavát, pedig – emelte ki Simon János – a politika lényege, hogy valami mellett kell kiállni.
A politológus Szabó Tímeát is szóba hozta. Azt mondta: a magyar emberek többségének kevéssé elfogadható a Párbeszéd képviselőjének politikai stílusa, ezért nem valószínű, hogy megnyeri az ellenzéki előválasztást.
– A hangoskodás, a szitkozódás, a trágárság és a durvaság alapvetően idegen a magyar politikától. A Szabó Tímea által bevezetett gyakorlat eldurvítaná a kampányt, sőt hosszú távon sem lenne célravezető, a magyar állampolgárok erre nem igazán vevők – zárta az értékelést a politológus.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!