Dull, Sartre, Index, nemzeti ügy

Istenem, mennyire jellemző és mennyire tökéletes ez így.

2020. 08. 05. 19:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Aztán a mester 1974-ben még meglátogatta börtönében Andreas Baadert is, a Vörös Hadsereg Frakció terrorszervezet vezetőjét is, s bár Baader a látogatás után kijelenti, hogy „barátot vártam, de helyette egy bíró érkezett”, azért a látogatás puszta ténye mégiscsak a támogatás, vagy legalábbis a megértés gesztusa volt. De ekkor már túl vagyunk ’68-on. Amelynek egyik csúcspontjaként a Le Monde-ban azt követelik a „lázadó diákok”, hogy ne legyen büntethető a kiskorúakkal folytatott szexuális viszony. A követelés aláírói között Daniel Cohn-Bendit mellett ott van Sartre is. De ez semmi ahhoz a tényhez képest, hogy a másik ikon, Sartre nagy vitapartnere, Foucault a hetvenes-nyolcvanas években élettársával, Daniel Defert-rel a San Franciscó-i homoszexuális szadomazochista szubkultúra boldog és vidám tagja volt.

Nehéz szabadulni attól a rettegéstől, hogy ez az európai baloldal öröksége. És ebből nőtt ki mindaz, ami ma liberalizmusként határozza meg önmagát. S e kijelentések sommás és igazságtalan leegyszerűsítése ellenére nehéz megkerülni azt a kérdést, hogy ez a mai európai baloldal miképpen számol el ezzel a (Lukács Györggyel súlyosbított) sartre-i örökséggel. A terrorhoz, erőszakhoz fűződő viszonyával. És azzal, hogy mindaz, amit ők a szabadságról gondolnak, tíz- és százmilliók számára az élhetetlen életet jelenti. S hogy az általuk felvetett és halálosan komolyan vett problémák döntő többsége a társadalmak normális (szerintük ókonzervatív, meghaladott, őskövület) része számára egyszerűen nem létező probléma.

Nos, ha vetünk egy gyors pillantást napjaink történéseire, a BLM és Antifa mozgalmakra, a migrációra és a baloldal viszonyára mindezekhez, akkor kijelenthetjük, hogy egész optimista voltam 2015-ben a baloldalt illetően.

De térjünk vissza Dull Szabolcshoz és az ő Transindexen kifejtett saját kis nemzeti ügyéhez, íme:

„Szerencsére a visszajelzésekből is azt érzem, és az erdélyiek is jól látták ezt, hogy az Index összeomlása nem csupán magyarországi, hanem nemzeti ügy: az egész Kárpát-medence nyilvánosságában keletkezett most űr.”

Van ebben a többszörösen összetett mondatban valami lefegyverzően aljas és mocskos és elviselhetetlen, valami Dull Szabolcs és az (egykori) index legbelső lényegéből.

Mert azt azért lássuk be: az index volt az a kocsonyás közeg, amely számára a „nemzet” és a „nemzeti ügy” egészen egyszerűen nem létezett. Az index volt az, ahol a határon túli magyaroknak megadott állampolgárság fekete posztó volt mindig is, az index volt az, ahol kizárólag vitriolos gúnnyal és cinizmussal voltak képesek emlegetni a nemzetet, mint entitást, mint viszonyulási és igazodási pontot s mint identitást. Az index volt mindig is leghűségesebb, legodaadóbb csatlósa Gyurcsány Ferencnek a nemzetárulásban. Az index volt az a hely, ahol megtagadták még azt is, hogy foglalkozzanak a most zajló, erdélyiek számára oly fontos európai aláírásgyűjtés ügyével. Az index egész egyszerűen le- és megtagadta a nemzetet és a nemzeti ügyeket a maguk teljességében, hiszen a nemzet és a nemzeti ügy ezek számára nem egyszerűen nem jelentett semmit, de kifejezetten gyűlölték is mindazt, ami csak akár emlékeztette őket ilyesmire.

És akkor most előlép Dull Szabolcs a jéghideg nemzetgyűlölet páncéljában, és nekiáll pátoszos mondatokat elpofázni a „nemzeti ügyről”, ami immáron nem más, mint az, hogy őt kirúgták, a sleppje meg felmondott, mindezt egy előre eltervezett és kimódolt forgatókönyv szerint.

Ez tehát Dull Szabolcs nemzeti ügye.

Istenem, mennyire jellemző és mennyire tökéletes ez így. És tényleg mennyire nem mondhatta el ezt máshol, mint a Transindex.ro-n, ahol a Dull-félék, valamint Sartre elvtársai tenyésznek, Dull-féle nemzeti ügyekkel viszont Sartre tehetsége nélkül.

Nem is kell ehhez semmit hozzátenni, talán csak Madách soraival igazíthatjuk útba ezeket a saját nemzeti ügyeik irányába vezető sárga úton:

„(…) De trágyaféregül tán jobb neked

Tenyészni kis körödnek lágy ölében,

S tudás nélkűl elfogyni életeddel. -

Nagy kényelem a megnyugvás hitünkben; (…)”

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, akkor kattintson ide: magyarnemzet.hu/poszt-trauma

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.