Dull Szabolcs hosszú keresgélés, tapogatózás, sötétben matatás után végre megtalálta a nemzeti ügyet.
Persze a saját nemzeti ügyét, Dull Szabolcs saját nemzeti ügye pedig úgy viszonyul a valódi nemzeti ügyekhez, mint a kettő nyolcvanas Fradi-kolbász a Chateaubriand-hoz.
S mert véletlenek nincsenek, vagy nagyon modernül és baloldaliul fogalmazva, a’ la Sartre, „a véletlen az a szükségszerűség, amelynek feltétlenül be kell következnie”, nyilvánvaló, hogy Dull Szabolcs a Transindex.ro névre keresztelt, erdélyi portálon fejti ki, hogy mi is az ő nemzeti ügye. A Transindex.ro pedig nagyjából úgy viszonyul az erdélyi magyarsághoz, mint Nicolae Ceausescu viszonyult a kalotaszegi legényeshez.
Ha már szóba került Sartre, álljunk meg nála egy pillanatra. Már 2015-ben volt szerencsém kifejteni a következőket:
„Sartre az európai baloldal – ezen belül a kommunisták – egyik pápája. A megfellebbezhetetlen. Az orákulum. Ezért érdemes őt szóba hozni terrortámadások idején. Hiszen Sartre volt a terror legnagyobb hatású és tekintélyű apologétája a maga idejében. Az 1960-ban megjelent A dialektikus ész kritikája című művében fejti ki ebbéli nézeteit. „A terror a szabadság kulcsa” – véli Sartre, aki szerint a fegyveres erőszaknál nincs magasabb rendű emberi minőség. Az ember „maga is cselekvő része a történelemnek, olyannyira, hogy nem térhet ki az adott struktúrák lerombolása elől, hogy újabbakat hozzon létre helyettük, amelyek majd újra meghatározzák őt”. Ezt Foucault-val folytatott nyilvános vitája során fejti ki.
De ez igazán semmi ahhoz képest, amit az 1972-es müncheni olimpia terrorba fojtása után kifejtett. A terror „szörnyű fegyver, de az elnyomott szegényeknek nincs más eszközük” – jelentette ki azt követően, hogy a Fekete szeptember nevű palesztin terrorszervezet megtámadta az olimpiai faluban az izraeli sportolók szállását és több embert meggyilkolt. S mivel Sartre annak idején helyeselte az algériai FLN terrorcselekményeit, mindjárt párhuzamot is vont az FLN és a Fekete szeptember között, mondván, azok a franciák, akik elfogadják az algériaiak terrorját, amellyel a szabadságukért küzdenek, el kell fogadják a palesztinok terrorját is.