Folytatódik az Index.hu korábbi újságírójának büntetőpere

Szerdán folytatódik Dezső Andrásnak, az Index.hu korábbi újságírójának büntetőpere. Dezső a vád szerint személyes adattal való visszaélést követett el, amelyért a legsúlyosabb esetben megrovásban részesítheti a bíróság. A 2018-as ügyben az ítélőtábla új eljárás lefolytatása mellett döntött. Dezső András a büntetőügyet arra használta fel az elmúlt években, hogy a „diktatúra” üldözöttjeként tetszelegjen a nemzetközi médiában.

2020. 08. 25. 6:18
Dezső András
Megróhatja a bíróság a Hvg.hu új munkatársát Fotó: MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Folytatódik Dezső András korábbi indexes, nemrég a Hvg.hu-hoz igazolt újságíró büntetőpere. Az előkészítő ülésre 2020. augusztus 26-án, szerdán kerül sor a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságon. Az ügy 2018-ban indult, ám a Fővárosi Ítélőtábla 2020 áprilisában úgy döntött, hogy meg kell ismételni az eljárást.

Röviden érdemes felidézni a történteket: a 2018-as választások kampányában az M1 interjút készített Natalie Contessa af Sandeberggel, egy magyar származású svéd állampolgárral, aki azt állította, hogy a Svédországba irányuló tömeges bevándorlás miatt romló közbiztonság elől Magyarországra menekült. A nő a nyilatkozat miatt a balliberális média célkeresztjébe került. Az Index.hu újságírója egy nyilvános svéd adatbázisból megszerezte Af Sandeberg egy korábbi rágalmazási perének iratait, majd egy hazugságokkal tűzdelt lejártócikkben közzétette a dokumentumokban található adatokat.

Dezső András a svéd adatbázisra nyilvános forrásként hivatkozott, bár a hazai médiában nem jelent meg, hogy pontosan melyik is ez a forrás. Valószínűleg nem véletlenül, ennek ismeretében ugyanis egy laikus is el tudja dönteni, hogy az újságíró törvénysértést követett-e el. Dezső András a Lexbase.se-ből szerezte értesüléseit, amely egy fizetős szolgáltatás, az oldalon megtalálható öt évre visszamenően az összes svédországi per iratanyaga. Mind a Lexbase szabályzata, mind a svéd törvények egyértelműen fogalmaznak: az itt található adatokat nem lehet közzétenni az érintettek hozzájárulása nélkül.

Megróhatja a bíróság a Hvg.hu új munkatársát
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A maga nemében a világon egyedülálló adatbázis arra szolgál, hogy a svéd állampolgárok ellenőrizhessék a velük kapcsolatba lépők előéletét. Ha például valaki kiadna egy lakást mondjuk Stockholmban, akkor a főbérlő öt évre visszamenőleg meg tudja nézni a jelentkező leendő bérlők előéletét: volt-e peres eljárásuk, jogvitájuk. Ez egyrészt biztonságot nyújt a csalók ellen, másrészt visszatartó erővel is bír. A magyar büntetőjog a svédhez hasonlóan védi a személyes adatokat, amelyek körébe a Lexbase-ben található bűnügyi személyes adat is tartozik.

Dezső András azonban nemcsak az adatok egy részét hozta nyilvánosságra: Af Sandeberggel foglalkozó cikkében olyan nyilvánvaló hazugság is található, amely szerint a nő „közbizalom elleni bűncselekményeket” követett el. A magyar büntető törvénykönyv világosan meghatározza a bűncselekmények ezen körét: az Af Sandeberg által elkövetett rágalmazás, és az, hogy hivatalos személynek adta ki magát, nem tartozik a közbizalom elleni bűncselekmények kategóriájába.

Dezső András cikkében összemossa azokat a vádpontokat, amelyek valóban a per tárgyát képezték, és egyes állításokat, amelyekkel ugyan nem valósított meg bűncselekményt, de szerepelnek az ügy iratainak szövegében.

Ilyen volt például az is, hogy Af Sandeberg „pszichológusnak adta ki magát”. Ez a kifejezés a rágalmazási perek kapcsán jelenik meg az iratokban. Ebben az ügyben Af Sandeberg egy szomszédjával veszett össze, akit egy alkalommal valóban leöntött kávéval, a többrendbeli rágalmazást pedig SMS-ben követte el. Az egyik ilyen üzenetben állította, hogy szomszédja egy pszichopata, amit onnan tud, hogy ő pszichológus. Af Sandeberg az állításban ezt megelőlegezte magának, ugyanis pszichológiát tanult Budapesten. Mindezt azonban nem hozták fel ellene vádként. A rágalmazási ügyek súlyosságát jól mutatja a megfizetett kártérítés mértéke, amely 700 ezer forintnak megfelelő svéd korona volt, ez nagyjából egyhavi átlagkereset Svédországban.

A vádiratban szerepel, hogy Af Sandeberg hivatalos személynek, az állatvédelmi hatóság egy tagjának adta ki magát. A Lexbase-ben fellelhető iratok szerint az ügy alapja az volt, hogy Af Sandeberg meglátott egy kutyát, amelyet egy tűző napon parkoló autóban hagyott a gazdája. A nő megtalálta a kutya tulajdonosát, akit úgy akart rábírni az eb kiengedésére, hogy hivatalos személynek adta ki magát. Bár a kutya kiszabadult a felforrósodott járműből, az állat gazdája a rendőrséghez fordult. A bíróság ezt az ügyet a rágalmazási perrel együtt tárgyalta, és bűnösnek találták a svéd–magyar nőt. A törvényszék azonban kiemelte: Af Sandeberg nem nyereségvágyból adta ki magát hivatalos személynek, önzetlen cselekedet vezérelte, így a lehető legenyhébb büntetésben, megrovásban részesítették.

Mindamellett, hogy a balliberális médiumok hamis színben tüntették fel az ügy részleteit, arról is „beszámoltak”, hogy Af Sandeberg az elmúlt években nem tartózkodott Stockholmban – így nem lehetett közvetlen benyomása a bevándorlási helyzetről Svédország fővárosában. Erről azonban nem tájékozódtak az érintettől, aki dokumentumokkal tudja bizonyítani, hogy 2017 júniusa és decembere között, vagyis az M1-interjú előtt pár hónappal Stockholmban élt és dolgozott.

A számos rágalom és az adataival való visszaélés miatt Af Sandeberg feljelentette Dezső Andrást. Az Index.hu akkori újságírójának büntetőügyére felfigyelt a nemzetközi média; angol, német és svéd nyelvű, főként liberális portálok foglalkoztak az esettel. Habár Dezső András esetenként visszafogottan nyilatkozott, a cikkek kontextusa az volt, hogy Magyarországon „a diktatúra meghurcol egy független újságírót”. A nemzetközi kampány legmegdöbbentőbb állomása az lett, amikor a Time magazin az év emberének választotta az üldözött újságírókat, a témáról szóló cikkben pedig hosszan nyilatkozott Dezső András is – mint üldözött újságíró. Az ügyben várhatóan a legsúlyosabb ítélet egy megrovás lehet.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.