Hétfőn északnyugaton többnyire erősen, másutt változóan felhős lesz az ég. Eleinte az ország északnyugati felén elszórtan, majd délutántól többfelé, másutt néhol alakul ki zápor, zivatar, de a Tiszántúlon csapadék nem várható. Több helyen megerősödik, zivatar környezetében viharossá is fokozódhat a szél. Zivatarveszély miatt Budapestre, Pest, Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére, felhőszakadás veszélye miatt Baranya, Somogy és Tolna megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.
Ugyanakkor Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Tolna megyére a hőség miatt is kiadtak elsőfokú figyelmeztetést. Hétfőn a leghidegebb órákban általában 12-18 fok lesz, északkeleten néhol hűvösebb, északnyugaton melegebb is lehet. Napközben 26–34 fokig melegszik a levegő, délen lesz a melegebb.
Kedden a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett többfelé várható záporeső, zivatar, helyenként felhőszakadás, jégeső is.
Megerősödik, a zivatarok környezetében viharossá fokozódik a szél. A minimum-hőmérséklet 11–20, a maximum-hőmérséklet a Dunántúlon 20–26, délkeleten, keleten 26–32 fok között valószínű.
Szerdán is sokfelé lesz eső, zápor, zivatar, erős, viharos széllel. A legalacsonyabb hőmérséklet 11–19, a legmagasabb hőmérséklet a Dunántúlon 19–25, a keleti tájakon 26–29 fok között várható.
Csütörtökön eleinte főleg nyugaton, délnyugaton várható több helyen záporeső, zivatar, délutántól néhol valószínű zápor. A szél élénk, néhol erős, zivatarban viharos lehet. A leghidegebb órákban 11-19 fok lesz. Napközben 26–31 fokig melegszik a levegő.
Pénteken, szombaton és vasárnap gomolyfelhős, napos idő várható. Számottevő csapadék nem valószínű, de helyenként előfordulhat futó zápor. A minimumok pénteken 13–19, szombaton és vasárnap 15–21 fok között alakulnak. Napközben pénteken 27–32, szombaton 28–33, vasárnap 27–32 fokig melegszik a levegő – olvasható az előrejelzésben.