– Egyetlen tollvonással kihúzták a költségvetésből az óvodai udvarok rekonstrukcióját, a közterületek és az utcák felújítását. A lakáspályázatoknál olyan előnytelen feltételeket szabtak, amelyek szinte piaci feltételeket teremtenek azoknak, akik egyáltalán elindulnának – sorolta fel Bajkai István a DK-s polgármester egyéves regnálása alatt hozott népszerűtlen intézkedéseket.
Bajkai: A baloldal erkölcsi és anyagi csődbe vitte az országot
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetA választók becsapásával elnyert polgármesteri székben ülve láthatólag tényleg bizonyítja minden nap a hozzá nem értését. Hivatalát megcsúfolva nem szolgál, hanem párttársai zsebeinek kitömésével foglalkozik, ugyanakkor bajt bajra halmozva számolja fel Erzsébetváros fejlődését, eddigi eredményeit – írja Bajkai István (Fidesz) országgyűlési képviselő Niedermüller Péternek (DK), erzsébetvárosi polgármesternek adott válaszában. A Gyurcsány-párti politikus nyílt levélben igyekezett kioktatni Novák Katalin családokért felelős minisztert, valamint bírálta a kormány otthonteremtési programját.

A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en


















