Fülöp Attila: A szociális ágazat felkészült a járvány újabb hullámára

Sikerült megfelelő készletekkel ellátni a szociális otthonok mindegyikét, és szigorú látogatási tilalmat is elrendeltek – nyilatkozta lapunknak Fülöp Attila. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára szerint tavasszal jól vizsgázott a rendszer, és reméli, most sem kerül be a vírus az intézmények többségébe. A politikus arról is beszélt lapunknak, hogy egyesek még mindig csak politikai haszonszerzésre használják a szociális szférát, amivel ártanak a rendszerben élőknek és a dolgozóknak is.

Az államtitkár emlékeztetett: az egyházak már akkor is foglalkoztak szociális feladatokkal, amikor az államnak még nem volt ilyen feladata Fotó: Kurucz Árpád Forrás: Magyar Nemzet

– Pontosan milyen zárlatot rendeltek el a szociális otthonokban a vírus második hulláma miatt?

– Valamennyi szociális szakellátást nyújtó intézményben bevezettük a látogatási tilalmat az ott lakók védelme érdekében. Minden szociális bentlakásos intézményre vonatkozik ez az előírás, amelyben idősek laknak, illetve fogyatékossággal élők, pszichiátriai betegek vagy szenvedélybetegek élnek. Tavasszal is hasonló intézkedés történt, így az intézmények tudják, miről van szó, és előzetesen rengeteg szervezettel egyeztettünk is. A fenntartó maga is hozhat intézkedéseket, de az a kérés érkezett hozzánk, hogy országosan egységes szabályozást is adjunk ki, ezért vezettük be az elhagyási és látogatási tilalmat.

– Nem említette a gyermekotthonokat.

– A gyermekotthonok most nem szerepelnek a határozatban, mivel hagyományos munkarendben zajlik az oktatás, és a gyerekek bejárnak az iskolába. A hajléktalanellátás is speciális eset, hiszen a hajléktalan emberek csak éjjeli menedéket keresnek, este mennek be a szállásokra, így az ő esetükben nem lenne értelmezhető a tilalom.

– Semmilyen esetben sem engedik meg a látogatást?

– A látogatási tilalom alól kivétel a végstádiumban lévő, haldokló lakók közvetlen hozzátartozóinak látogatása. Az elhagyási tilalom esetében is vannak kivételek: akik például munkába járnak egy fogyatékkal élők intézményéből, munkavégzés céljából kimehetnek, és persze az egészségügyi ellátás miatt is elhagyhatják az intézményt a lakók.

– Mi a helyzet az otthonok dolgozóival?

– Annyira zárjuk le a rendszert, amennyire csak lehet.

Az intézményekben dolgozók természetesen az otthonukból járnak be. Esetükben megelőző protokoll van érvényben. Minden belépéskor lázat mérnek a dolgozóknál, akiknek fokozottan figyel­niük kell a higiénés szabályok betartására. Erről külön útmutatót is kiadtunk.

– Miért nem tesztelnek rendszeresen mindenkit? Az ellenzék is több vizsgálatot követel.

– A tesztelés az általános egészségügyi és nemzetközi WHO-protokollok alapján zajlik. Erről a népegészségügyi hatóság dönt, mivel ez nem szociális kérdés, hanem járványügyi. Ha valahol fertőzés történik, akkor a szűrést a népegészségügyi hatóság elvégzi, és ők döntenek a kontaktkutatásról is.

– Mennyire elégedett az eddigi védekezéssel? Tavasszal sok haláleset szociális intézményekben történt.

– Kijelenthetjük, hogy az első hullám alatt a szociális intézményrendszerben is sikeres volt a védekezés: 1600 bentlakásos intézmény van az országban, és ezeknek csak három százalékába jutott be a fertőzés. Ez elsősorban az otthonok dolgozóinak köszönhető. Egy ellenpéldát tudunk, a főváros esetét. Hangsúlyozni szeretném, hogy ez nem politikai kérdés, hanem szakmai, az idősotthonok fenntartóinak mindent meg kell tenniük a fertőzések elkerüléséért. Csupán huszonkilenc telephely fenntartása tartozik a fővároshoz az 1600-ból, a halálesetek kétharmada mégis ezekben az otthonokban történt.

A főváros tehetetlensége és a kormányhivatal ellenőrzése során feltárt szabálysértések tragédiához vezettek,

pedig az országos adatok mutatják, hogy ezt meg lehetett volna akadályozni, hiszen az idősotthonok 97 százalékában sikerrel vették az akadályt.

– Felmerül a kérdés: az ellenzéki kézre került főváros intézményei­nek is segítenek annyit, mint a többi fenntartónak?

– A látogatási és intézményelhagyási tilalom minden fenntartóra, az állami, önkormányzati, egyházi és civil intézményekre is vonatkozik, a szabályok és protokollok betartatása viszont az intézmény fenntartójának a feladata. A működtetés költségét az állam biztosítja: erre évente 87 milliárdot költünk, így minden fenntartónak jut megfe­lelő összeg, amiből gazdálkodhat. Ebből az összegből hatmilliárd forintot kap a fővárosi önkormányzat az idősellátásra, ahogy ellátjuk védőfelszereléssel a fővárosi intézményeket is. Országszerte a mai napig 42 millió maszkot, több mint tízmillió kesztyűt és 360 ezer liter fertőtlenítőszert osztottunk szét, és ezt az állami fenntartótól függetlenül, minden intézménynek biztosítottuk a lakók létszámának arányában. Csaknem egyhavi készlettel minden otthon rendelkezik.

A politikus azt tapasztalta, hogy a helyi közösségek jobban odafigyelnek a szociális intézményekre
Fotó: Kurucz Árpád

– Más téma. Ismét cikkek jelentek meg a szociális szférában történő visszaélésekről. Az egyik portál arról ír, a kalocsai speciális gyermekotthonban rendszeres bántalmazások voltak.

– A gyermekvédelem egy zárt világ, amit az érintettek, a lakók, a rokonaik és a dolgozók ismernek csak igazán, és sokan, akik nincsenek tisztában az ottani súlyos élethelyzetekkel, könnyen állítanak mindenfélét ezek ismerete nélkül. Kalocsán speciális igényű gyerekek laknak, akik komoly pszichés problémákkal küzdenek, jellem­zően szerhasználók voltak, sokan közülük már bűncselekményt is elkövettek. Ez a közeg messze nem átlagos, nem egy olyan otthonról van szó, ahol csak az a kérdés, hogyan foglaljuk le a gyerekeket. A Kalocsán történt bántalmazások ügyében már bírósági ítélet is született. Egy szabályunk van: ha bármilyen intézményben ilyen történik, akkor zéró tolerancia van, és el kell távolítani azt az embert, aki az abúzust elkövette. Az elmúlt tíz évben öt embert bocsátottak el így a kalocsai otthonból, és bírósági eljárás is indult ellenük. Az otthonban dolgozó 88 ember bátor és állhatatos munkáját minősíteni azonban megengedhetetlen. Ha valaki tud egy ügyről, tegyen feljelentést, de ne keverje ebbe bele az alkalmazottak tisztességes munkáját, mert azzal a gyermekeknek árt a legtöbbet.

– A most megjelent cikkekből nem derül ki pontosan, hány eset volt, mikor történtek ezek, és ki követte el a bántalmazásokat. Pedig állítólag az otthon dolgozói is a források között vannak. Ön ismeri a részleteket?

– A bizonyított események jellemzően hat-nyolc éve történtek. A mostani cikkekben ezért nincs kézzelfogható bizonyíték, csak gyanúsítgatás – tények és bizonyítékok nélkül. Ismétlem: aki bűncselekményről tud, tegyen feljelentést.

Sajnos még mindig vannak, akik politikai haszonszerzésre használják a szociális szférát.

– Szél Bernadettre gondol?

– A képviselő asszony tevékenysége valóban jó példa erre a jelenségre. Tavaly, amikor a fóti gyermekotthon miatt támadta a kormányt, több intézménybe is ellátogatott, és a sajtót is vitte magával. Akkor a látogatás után egy helyi csatornának azt nyilatkozta, Kalocsán nagyon elhivatott pedagógusok dolgoznak, és „az igazgató úr és csapata mindent megtesz a gyermekek érdekében”. Most pedig az említett cikkek kapcsán belerúg ugyanebbe a kalocsai intézménybe és az egész rendszerbe, amivel besározza az ott dolgozókat és mindazokat, akik vállalják azt a hivatást, hogy a gyermekvédelemben élő fiatalokkal foglalkozzanak. A szakmaiság látszatára sem ügyel.

– Vannak más esetek is, amikor lejáratás céljával támadják a szociális rendszert?

– Jó példa a Validity nevű angol–magyar civil szervezet, amely a gödi Topházban uralkodó állapotok miatt indított pert évekkel ezelőtt, és azóta is pereskedik az állammal, de a Máltai Szeretetszolgálattal is, amely elvállalta, hogy átveszi az intézmény irányítását, és rendet tesz. Most, amikor már eredmények vannak, és sokkal jobb a helyzet, már nem jönnek el, hogy felmérjék, mi történik ott. Nem kérdezik meg, hogy változott-e a helyzet. Ők addig érdekeltek, amíg ki lehet robbantani egy ügyet, nemzetközi porondra lehet citálni, le lehet járatni Magyarországot.

– Sokat hangoztatott érv, hogy ha jobban fizetnék a szociális szakembereket, bizonyára nem ilyen emberek lennének a rendszerben. Mit gondol erről?

– A szakma nevében határozottan tiltakozom az ellen, hogy csak olyanok mennének a szociális szférába dolgozni, akiknek nincs jobb lehetőségük. Ez nem igaz. Amúgy 2010 óta 115 százalékos béremelés történt. Akkor 130 ezer forint körül volt az átlagos kereset, most pedig 298 ezer forint. Ez valamivel magasabb, mint a gazdaság egészében történt átlagos bérnövekedés, így felzárkózásról is beszélhetünk. A baloldali kormányok alatt, 2002 és 2010 között 58 százalékkal emelkedtek a bérek a szférában.

Ők nyolc év alatt nem egész hatvan százalékot emeltek, mi tíz év alatt ennek a dupláját.

2020. január 1-jétől pedig további 14 százalékkal több bért kapnak az ágazati összevont pótlékra jogosult kollégák. Tragikusan alacsony szintről kezdtük meg a béremelést 2010-ben, és feladatunk is van még. Persze ezen a területen a béremelés érthető módon érzelmi kérdés is, hiszen ha bármelyikünk hozzátartozóját ápolják valamilyen szociális otthonban, akkor nincs az a pénz, amire azt mondanánk, hogy ne érdemelnék meg az ott dolgozók.

– Gyakran említi a kommunizmus éveinek örökségét. Miért kell harminc évvel ezelőttre visszamenni?

– Ez nem felelősségáthárítás, hanem hosszú romeltakarítás. A kilencvenes évek óta hordozzuk a kommunizmus örökségét, ami a korábban meglévő társadalmi szolidaritást – amelyet elsősorban egyházi szervezetek gyakoroltak – kiirtotta. A szociális ellátás a világtól elkülönülten zajlott. Ezért most az a legfontosabb feladatunk, hogy ismét felhívjuk a társadalom figyelmét nehéz sorsú honfitársainkra és az értük viselt felelősségre. A kommunizmusban a települések szélén található intézményekbe, a liberálisok a belvárosi kávézókba zárták, zárják a fogyatékosok ügyét, hogy ott beszéljünk róla, mi pedig a valóságban és az elvégzett munkában hiszünk, nem távolról és az érintettek nélkül keresünk megoldást, hanem az érintettekkel együtt, a terepen.

– Mit ért ez alatt?

– Mi azzal kezdtük, hogy annak a 13 ezer embernek, akik fogyatékkal élők nagy otthonaiban laknak, felmértük az állapotát, hogy ők mit szeretnének, hol és hogyan élnének szívesen, soha ilyet azelőtt senki nem tett. Rájuk kell figyelni. A szociális terület közösségi terület, ami csak akkor lehet sikeres, ha együtt teszünk érte. Csak az államot vagy egy-egy intézményt számonkérni nem helyes. Nem azokról az esetekről beszélek, amikor valahol egy konkrét bűncselekmény történik, mert ezeket mind szankcionálni kell. A rendszer egésze viszont csak akkor lehet sikeres, ha a teljes társadalom a magáénak érzi és fontosnak tartja. Azért is számítunk nagyon az egyházi szereplőkre, mert ők helyben meg tudják szólítani az embereket, akik megbíznak bennük. Ugyanez a helyzet az önkormányzatok és a civil fenntartók esetében is. Az a felfogás, hogy „az állam majd megoldja”, soha sem vezetett jóra ezen a területen. Az államnak az anyagi erőforrásokat kell biztosítania. Gondolkodásmódbeli változásra van szükség, ezért csak fokozatosan tudunk haladni, de jó úton járunk. Csak egy példát említenék: fontos eredmény, hogy 2010 óta nőtt a nevelőszülők száma, és egyre több gyerek élhet családban a nagy intézmények helyett. Ez a helyes irány.