A keresztyén élet dinamikája a szabadság és az odafordulás

Balog Zoltán igehirdetésében kiemelte: a reformátorok vallották, hogy az újjászületett ember Isten igéjének teremtménye.

Forrás: MTI2020. 10. 31. 16:04
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A keresztyén élet dinamikája a szabadulás a világi kötöttség fogságából és az odafordulás a világ és embertársunk felé. Erről beszélt Balog Zoltán református lelkész, püspökjelölt szombaton, a reformáció emléknapján, a csömöri református templom megépüléséért tartott hálaadó istentiszteleten. Balog Zoltán igehirdetésében kiemelte: a reformátorok vallották, és „mi is valljuk”, hogy az újjászületett ember Isten igéjének teremtménye, az egyház pedig az Ige, Isten szava által teremtett közösség.

Keresztyén szabadságunk záloga a bizonyosság, hogy az ember a létét és megmaradását nem valamilyen véletlennek, determinációnak, a természet törvényének, hanem Isten akaratának, az ő teremtő igéjének köszönheti. – Ez a bizonyosság szabadít meg bennünket minden világi kötöttség fogságából, és ez fordít a világ felé, embertársunk felé szabad szeretetben – fogalmazott.

Hozzátette: ezt ismerték fel elementáris erővel és ezt hirdették a reformátorok. Nem új dolgot fedeztek fel, „nem reformerek voltak, hanem visszahívók, visszatérők”. Ők azok, akik visszahívtak és „azóta is visszahívnak bennünket az egyetlen alaphoz”: Isten teremtő és újjáteremtő igéjéhez.

Nem újdonság ez, és mégis mindig új: ezt hirdette Ézsaiás próféta, ezért jött el Jézus Krisztus, ezt írja Péter apostol a levelében, erről beszél Pál apostol, Szent Ágoston, Szent Ferenc és Aquinói Szent Tamás is, sorolta, majd megjegyezte, kár, hogy nem lehetett minden kereszténynek együtt maradni és együtt szolgálni ebben a megújulásban.

Isten szava, Isten igéje nem egyszerűen könyv, hanem egy személy, maga Jézus Krisztus – mondta.

A református lelkész felidézte: Szent Ágoston, miután különös látomásában hallotta a felszólítást, „tolle, lege!”(vedd és olvasd!), kezébe vette a bibliát, olvasta, és megváltozott az élete. – Van-e nekünk ilyen tapasztalatunk, hogy leülünk a könyv köré, amely itt van az úrasztalán, elkezdjük olvasni, és a könyv összegyűjt, összekovácsol, megszabadít, betölt és éltet bennünket? – tette fel a kérdést.

Mert e nélkül a tapasztalat nélkül nem fog menni, e nélkül nemcsak református, evangélikus és baptista, semmilyen egyház nincs. E tapasztalat hiányában hiába az új templom, hiába az igyekezet, a tervek. Isten embert átformáló igéje nélkül nem fog menni, de vele a „pokol kapui sem fognak diadalt venni rajtunk”. És akkor szabad emberként, szabad közösségként, szabad szeretetben „rátekintünk az életre körülöttünk”.

„Ebben a szabad szeretetben a közélettől sem kell félnünk, részt vehetünk benne, alakíthatjuk”. „Nem abból a félelemből, hogy kimaradunk valamiből”, nem is hatalomvágyból, hanem szolgálatból. Mert aki lát, mert Isten igéje a világosság, aki hisz, mert Jézus Krisztus megszabadította, az nem maradhat a tiszta mellényüket őrzők klubjában, miközben hasznot húz, részesül, profitál mindabból, ami ebben a világban kenyeret, szabadságot, a családnak biztonságot és támogatást ad.

– Nem lehet csak úgy hasznot húzni abból, amit a küzdőtéren piszkos munkával mások elvégeznek helyettünk – fogalmazott. – A keresztény ember küldetése nem az, hogy tisztán megőrizze és mossa a kezeit, mondván, semmi köze a világ dolgaihoz, hanem hogy beszálljon a küzdelembe, és ha elbukik, ha vétkezik, akkor kérjen bűnbocsánatot és kezdje újra, mert nem vagyunk kivéve a világból – tette hozzá Balog Zoltán.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.