Benkő Tibor: Politikai lózung, hogy a civil kontroll megszűnt

A civil kontrollnak megvan a törvény által elfogadott szervezeti kerete és működése – hangsúlyozta a miniszter.

Forrás: MTI2020. 10. 13. 15:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A miniszter úgy fogalmazott: „politikai lózung, hogy a civil kontroll megszűnt”. Elmondta: tavaly százharminc írásbeli kérdés érkezett hozzá az országgyűlési képviselőktől, ők ugyanakkor tudják, mit ír elő a törvény, így amikor olyan kérdéseket tesznek fel, hogy mit vett, mit állított rendszerbe a Magyar Honvédség, a közvéleményt akarják befolyásolni. A Honvédelmi Minisztériumnál és a honvédségnél vannak olyan feladatok, eljárások, eszközök, amelyek nem nyilvánosak – hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve: ez nem magyar sajátosság.

Mihócza Zoltán, a Magyar Honvédség parancsnokságának törzsfőnöke előadásában kiemelte: a biztonsági környezet nem jó irányba változik. Ezt felismerte a magyar kormány is, és célként határozta meg, hogy megfelelő, szövetségi keretek között működő, nemzeti haderő épüljön ki – mondta, hangsúlyozva: olyan fejlesztés valósul most meg a honvédségnél, amelyet évtizedekkel ezelőtt el sem tudtak volna képzelni.

A Zrínyi 2026 néven indult honvédelmi és haderőfejlesztési programból azért nem használják már a 2026-ot, mert már hosszabb távra szóló haderőfejlesztési terveik vannak – mondta, hozzátéve: fontos, hogy ez a fejlesztési folyamat 2030-ban se érjen véget.

Mihócza Zoltán előadásában részletesen ismertette a haderőfejlesztés eddigi eredményeit, a már megérkezett eszközöket és azokat, amelyek beszerzése folyamatban van, valamint a tervezett fejlesztési irányokat.

A törzsfőnök hangsúlyozta: a haderőfejlesztés akkor lehet sikeres, ha teljes a társadalmi támogatottsága, ha a társadalom látja, milyen eszközök érkeztek, mire költötték el az adófizetők pénzét. Ezért nagyon fontos, hogy a társadalmi kapcsolatokat ápoló szervezetek folyamatosan átadják az átadható információkat – mondta Mihócza Zoltán.

A HM és az ICDT közös konferenciáján elsősorban A magyar haderő feletti demokratikus civil kontroll létrehozása, működése 1990-től napjainkig című projektről esett szó. A kutatást a HM megrendelésére az ICDT készítette.

Kovács Árpád, az ICDT nemzetközi tanácsadó testületének elnöke, a Költségvetési Tanács elnöke elmondta: a kutatásban bemutatták a civil kontroll legfontosabb elemeit, feltárták az összefüggéseket a rendszerváltozás és a civil kontroll kialakítása között, és azt, hogy az euroatlanti csatlakozásnak milyen hatása volt a folyamatra, miként alakultak a védelmi kiadások ebben az időszakban.

Gyarmati István volt nagykövet, az ICDT elnöke elmondta: a kutatás eredményeit az ICDT honlapján is közzéteszik és könyvben is megjelentetik.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.