Burány Sándor szerint bűncselekmény gyanúja is felmerülhet Kispesten

Burány Sándor, az MSZP tagja, a Párbeszéd parlamenti képviselője szerint nem maradt kétség afelől, hogy a kispesti kép- és hangfelvételek bűncselekmény gyanúját alapozzák meg – mondta a politikus a Hír TV Informátor című műsorában péntek este. Mint ismert, egy héttel ezelőtt megerősítette a felvételek eredetiségét Lackner Csaba egykori barátja, aki több mint száz buliban vett részt az önkormányzati képviselővel közösen. Lackner azonban továbbra sem válaszol kérdésekre. Gajda Péter a Hír TV-nek elismerte, hogy jóban volt Lacknerrel, azonban a bizalmi viszonyt továbbra is tagadja.

Magyar Nemzet
2020. 10. 02. 21:04
Burny Sndor
Budapest, 2018. februr 27. Burny Sndor, az MSZP frakcivezet-helyettese, orszggylsi kpviseljellt az MSZP-Prbeszd s a Vlasszunk! 2018 csoport frumn a KMO Kispesti Munksotthon Mveldsi Hzban 2018. februr 27-n. MTI Fot: Balogh Zoltn Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Nem hiszem, hogy ezek után bárkinek bármilyen kétsége maradt volna. Én azt javaslom az illető úrnak is meg a Hír TV-nek is meg mindenkinek, akinek az eredeti vágatlan felvétel van a birtokában, hogy tegyenek feljelentést a rendőrségen, hiszen akár bűncselekmény gyanúja is felmerülhetett – válaszolta a Hír TV kérdésére Burány Sándor, az MSZP tagja, kispesti országgyűlési képviselője. Az Informátor című műsor stábja egy hete mutatta be azt az interjút, amelyben megszólal V. Ákos, korábbi sofőr, aki több alkalommal is fuvarozta Lackner Csabát. V. több mint száz bulin vett részt az elmúlt években, és egy hete a kamerák előtt megerősítette, hogy a Magyar Nemzet és a Hír TV által közzétett kispesti hangfelvételek valódiak. A sofőr elmondta, hogy a kispesti politikusok a drogfogyasztás és a bulik mellett konzumlányokkal és szeretőkkel múlatták az időt.

A Hír TV kamerái elől továbbra is menekül Lackner Csaba. Az MSZP egykori képviselője semmilyen érdemi választ nem kívánt adni a felmerülő kérdésekre, pedig korábban nem volt ilyen szégyellős. A kispesti hangfelvételeken mintegy ötven órán keresztül vall különböző korrupciógyanús ügyekről barátainak, de talán a leginkább árulkodó azon mondata, hogy: „aki a kerületi politikában nem keresi meg az évi százmillió forintot, az hülye”.

Lackner Csaba az elhíresült, fehér poros felvételen.

Lackner hiába bukott le, a szocialista pártból kizárták ugyan, de azóta is megtartotta mandátumát. A baloldali politikus érdemben egyedül annyit mondott a kérdező riporternek az ügyekkel kapcsolatban, hogy a bíróságon szívesen elmondja az ő verzióját, ha erre lesz alkalma. A Hír TV úgy tájékoztatott, hogy esetleg adódhat is ilyen alkalom, hiszen az üggyel kapcsolatban a Nemzeti Nyomozó Iroda vesztegetés elfogadása és más bűncselekmény gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. Amikor a Hír TV riportere megkérdezte Lacknertől, hogy ismeri-e V. Ákost, a politikus lefagyott, ám érdemben továbbra sem válaszolt.

Gajda Péter kispesti polgármester elmondta, hogy a korrupciógyanús ügyek megnehezítették az önkormányzat munkáját. A kerületvezető felismerni vélte a felvételeken Lackner Csabát – a 2019-es kampányban ez nem így volt. – Azt korábban is elmondtam, hogy a képi világban nagyon hasonlít Lackner Csabára az a személy, aki ott szerepel – mondta Gajda Péter, hozzátéve, hogy az eddig látottak alapján kocsmai típusú beszélgetések zajlottak. A polgármester arra a kérdésre, hogy bizalmi viszonyban voltak-e Lackner Csabával, inkább kitérő választ adott. A kerületvezető úgy fogalmazott, hogy jó volt a viszony köztük, egy alkalommal járt Lackner tejfakasztóján, ő pedig meghívta a születésnapjára. A polgármester kitért arra is, hogy ismeri V. Ákost, aki éveken keresztül focizott vele, valamint Lackner Csabával, Kránitz Krisztiánnal és másokkal.

Az Informátor stábja felkereste Kránitzot a munkahelyén, akit sem telefonon, sem e-mailben nem tudtak elérni, azonban a kispesti vagyonkezelő igazgatója elhajtott mellettük autójával.

Ferenczi István XIX. kerületi LMP-s önkormányzati képviselő úgy nyilatkozott a Hír TV-nek, hogy ha az érintett szereplők lemondanának, akkor „az emberek választhatnának egy új hiteles baloldali képviselőt vagy egy új hiteles baloldali polgármestert”. A főváros részéről Kerpel-Fronius Gábor inkább elmenekült a kérdések elől.

Horváth Csaba zuglói polgármester azonban kiemelte, ami az elmúlt hónapokban is látható volt: Gajda Péterrel szemben töretlen a bizalom a pártban. Mindez abból is látszik, hogy a kerületvezető szerepelt a szocialisták egyik nyári videójában, amelyben a szabadstrandok mellett kampányolt a párt. A bizalom feltehetően abból is fakad, hogy Gajda Péter szerepe felértékelődött azzal, hogy az MSZP két polgármestere is átlépett a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióba 2020 februárjában. A XVIII. kerületet vezető Szaniszló Sándornak és Kiss Lászlónak, Óbuda polgármesterének döntése akkor sokkolta a szocialistákat.

Csárdi Antal, az LMP országgyűlési képviselője erőteljesen fogalmazott a kispesti botrány kapcsán, álláspontja a cikkünk elején idézett Burány Sándoréhoz hasonlóan az, hogy ha egy tanú vállalja a kijelentéseit, akkor el kell indítani a jogi eljárásokat. A politikus helytelennek nevezte, hogy semmilyen következménye nincs eddig az ügynek.

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója kiemelte, hogy alapvető különbség van a kormánypártok és a baloldali pártok között a botrányos ügyekhez való hozzáállásban. Emlékezetes: míg Borkai esetében volt következménye a történteknek, addig a kispesti botrány szereplői és a baloldali pártszövetség továbbra is hallgat. Ismeretes: a 2019-es önkormányzati választások kampányában nyilvánosságra került több fotó és egy videó is, ahogy Győr akkori polgármestere, Borkai Zsolt konzumlányok szolgáltatásait vette igénybe egy adriai jachton. Borkai bocsánatot kért, majd a választás után lemondott a pártban és a városban betöltött pozíciójáról is.

– Ha valaki nem akar még egyszer olyan országban élni, ahol minden következmények nélkül marad, akkor 2022-ben nem szavazhat egy olyan baloldali gengszterkoalícióra, akik így cselekszenek – emelte ki Hollik István.

A teljes adást itt nézhetik meg:

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.