Egy nemzetközi, szervezett embercsempész banda ötödik tagját is letartóztatta október 16-án a Nyíregyházi Járásbíróság. A Magyar Nemzet információi szerint az egy éve tartó nyomozás során a magyar rendőrök napi kapcsolatban voltak a román hatóságokkal, két bujkáló bandatagot is a szomszédos ország nyomozói találtak meg. A bűnügyi felderítők azt reméli, hogy az öt elfogott román gyanúsított, sétáltatók, sofőrök elfogásával a török illegális bevándorlókat szállító bűnbanda szervezői, irányítói is beazonosíthatóak lesznek.

„Keressenek másik állást!” – Ungváry Krisztiánnál betalált a kérdésünk, benyögte a tiszás paneleket
Pár napba telt, de végül is megválaszolta kérdésünket az ukránok mellett kardoskodó baloldali történész.