Csütörtökön adták át a 3-as metróvonal felújított déli, a Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest közötti szakaszát. Bár a projekt 99 százalékban EU-s és kormányzati forrásokból valósult meg, a sajtóeseményen szinte kizárólag a budapesti baloldal képviseltette magát, így a Fővárosi Önkormányzattól Karácsony Gergely főpolgármester és szocialista helyettese, Tüttő Kata, számos baloldali kerületi polgármester, a Ferencvárost vezető Baranyi Krisztina, a XVIII. kerület önkormányzatát irányító Szaniszló Sándor (DK), valamint az utóbbi egy év korrupciós ügyei miatt a közérdeklődés előterébe kerülő kispesti önkormányzatot vezető Gajda Péter (MSZP), de többek között a szocialista Kunhalmi Ágnes és Molnár Zsolt is feltűnt.
Teljes vonalon
Karácsony beszédében a projekt menedzseléséért felelős BKV mellett a kormánynak és az uniónak is köszönetet mondott a finanszírozásért. Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója elmondta: az utastéren nagyjából 14 ezer négyzetméter burkolatot helyeztek fel, de megújult a teljes pályahálózat is a villamosenergia hálózattal, a biztonsági és tűzjelzőrendszerrel együtt. A 3-as metró november 6-ig a teljes vonalon közlekedik, azaz Újpest-központtól Kőbánya-Kispestig, a középső szakaszon korábban lezárt állomásokon (Arany János utca, Ferenciek tere, Corvin-negyed és Klinikák) azonban továbbra sem áll meg. A déli szakasz állomásainak korszerűsítésére 2019. február 15-én, tehát Tarlós István főpolgármestersége alatt szerződtek. Az előre nem kalkulált azbesztmentesítési munkák miatt az átvételi eljárások némi késedelemmel, idén szeptember 22-én kezdődtek.
Kaotikus helyzet
Mint korábban megírtuk, a 3-as metró középső szakaszának alagút-felújítási munkálatai azonban tavasszal megfeneklettek, miután a kivitelező Swietelsky Vasúttechnika Kft. – amely ötvenmilliárd forintból végzi a rekonstrukciót – számos különböző jogcímen 18,4 milliárd forintot követel a BKV-tól a hátralévő munkák elvégzéséért. A BKV azonban mindössze 8,2 milliárdot ismer el a követelésből. A felek azóta egyezkednek, de a Swietelsky hajthatatlan. A baloldali vezetésű főváros lassan kifut az időből, mivel a Világgazdaság napokban közzétett beszámolója szerint a BVK-nak október végéig kell megállapodnia a kivitelező céggel. A gazdasági lap szerint a közlekedési vállalat úgy hidalná át a problémát, hogy külön pályáztatnák meg az egyes munkafolyamatokat, ami viszont azt eredményezné, hogy nem lenne fővállalkozó, aki a beruházások összehangolásáért lenne felelős. Így akár olyan kaotikus helyzet is előállhatna, mint a 4-es metró építésekor, amikor az úgynevezett kötbércsapda és hasonló buktatók miatt veszített súlyos milliárdokat az ország.