Gyurcsány lánya Iványi marketingese

Saját lánya megélhetéséért is szólalt fel Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke az Országgyűlésben, amikor heves szónoklatban támadt a kormánynak Iványi Gábor egyházának állítólagos kivéreztetése miatt. A lánya, Gyurcsány Anna marketingesként dolgozik az Oltalom Karitatív Egyesületnél.

2020. 10. 07. 5:55
Iványi Gábor; Gyurcsány Ferenc;
A pártelnök és a lelkész szoros kapcsolatban áll Fotó: MTI/Kallos Bea
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Először önkéntesként dolgozott a hajléktalanszállón – mondta el lapunknak az Oltalom Karitatív Egyesületnél dolgozó informátorunk Gyurcsány Anna foglalkoztatásáról. Hozzátette: Gyurcsány Ferenc lányát kedves fiatal lánynak ismerte meg, de a felső vezetők által védett személynek számított. – Önkéntesként ugyanazt a munkát elvégezte mint a többiek, még külső szolgálatot is ellátott, amikor az utcán élő hajléktalanokat kellett felkeresni. Továbblépésként a fűtött udvarban dolgozott, azon a helyen, ahová az alkoholos befolyásoltságú hajléktalanokat is beengedték – emlékezett vissza az egykor ott dolgozó szociális munkás. Az informátorunk hozzátette, hogy Gyurcsány lánya rendkívül gyorsan haladt felfelé a ranglétrán, hamar irodai pozícióhoz jutott. Megtaláltuk Gyurcsány Anna LinkedIn profilját, ahol az egyesület marketingkoordinátoraként tünteti fel magát. Lapunk kérdésére a DK elnöke is megerősítette: lánya valóban az egyesületnél dolgozik.

– Iványi Gábor hajléktalanszállója közkedvelt a szociális munkások köré­ben, ugyanis szociális munkát ellátó intézményektől eltérve kimondottan jó fizetések vannak. Egy átlagos dolgozó nettóban 250-300 ezer forintot is megkeres egy hónapban, ezért is érthetetlenek a kivéreztetésről szóló hírek, ugyanis az állami normatíva biztosítja a szociális munkások kiemelkedő bérét – árulta el lapunknak az egykori dolgozó.

 

A pártelnök és a lelkész szoros kapcsolatban áll
Fotó: MTI/Kallos Bea

A fent említettek tükrében látható, hogy erős kötelék fűzi össze Iványi Gábort, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) lelkészét a Gyurcsány családdal. Felmerül a kérdés, hogy egy állami feladatot ellátó hajléktalanszállónak milyen marketingtevékenységet kell végezni, milyen munkakapcsolat van az ellenzék vezérének lánya és Iványi között.

Legutóbb Gyurcsány Ferenc még parlamenti felszólalásában kérte számon a kormányon a MET anyagi nehézségeit. – Iványi Gábor perben és ahogy látom, haragban áll önökkel. Azzal a veszéllyel néz szembe, hogy az önök állami közműszolgáltató cége lekapcsolja a gázt, ezért majd nem tud szállást és enni adni a rászorultaknak – szólalt fel a DK elnöke, aki beszédében azt akarta láttatni, hogy a kormány nem ad támogatást egy szegényeket oltalmazó lelkésznek. A valóság ezzel szemben az, hogy Iványi Gábor már közel egy évtizede a DK kottájából játszik. Emlékezetes pillanat volt például, amikor 2012-ben egyházi jogállását elveszítő Magyar Evangéliumi Testvérközösség vezetőjét javasolta államfőnek Gyurcsány. 2018-ban Iványi Gábor a szerb határhoz látogatott, ahol a sajtónak szívtelen, aszociális, az éhezőkön segíteni nem akaró állapotokat írt le, miközben tudta, hogy Szerbia felől nyitott a tranzitzóna. Gyurcsány természetesen egyből megszólalt az ügyben, szerinte a jog erejével éheztették a bevándorlókat.

Az Iványiék és a DK által hangoztatott kivéreztetés és üldözés egyébként olyannyira nem állja meg a helyét, hogy az általa vezetett Oltalom Karitatív Egyesület csak az utóbbi nyolc évben két és fél milliárd forint többlettámogatást kapott az Emberi Erőforrások Minisztériumától.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.