– Az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkárságának kezdeményezésére és felügyeletével 2020 márciusában az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben kidolgoztuk a Covid–19 surveillance (magyarul: megfigyelés, figyelés-ellenőrzés) rendszert. Az államtitkárság a tuberkulózis nyomon követésében szerzett több évtizedes tapasztalatára figyelemmel bízta meg az intézményt a rendszer kifejlesztésével és gondozásával – tájékoztatta a Magyar Nemzetet Cselkó Zsuzsa. A Korányi kórház szervezési és módszertani osztályának vezetője kiemelte, hogy a rendszer nem a járvány előrejelzése céljából jött létre, hanem azért, hogy pontos demográfiai és járványügyi adatok álljanak rendelkezésre a koronavírussal fertőződött betegekről, valamint fertőzött kontaktjaikról. – A rendszer további célkitűzése, hogy figyelemmel kísérje a Covid-betegeket a tünetek kezdetétől a gyógyulttá nyilvánításig vagy az esetleges elhalálozásig, ezáltal értékelhető legyen a betegség lefolyása a páciens állapotának változása és az alkalmazott kezelés alapján. Összességében: a megfigyelési rendszer segítségével pontosan nyomon követhetők a kórházi ellátásra szoruló megbetegedések, tervezhetővé válnak a járványügyi intézkedések és az igényekhez igazíthatók az ellátási kapacitások – közölte.
Kötelező jelentéstétel
Cselkó Zsuzsa elmondta azt is, hogy a Covid–19-rendszerbe való bekapcsolódásra és jelentéstételre valamennyi olyan laboratórium és kórház kötelezett, amelyet az országos tiszti főorvos a fertőzés kiszűrésére, illetve a betegek vizsgálatára és ellátására kijelölt. Hozzátette, hogy az elemzéseket az egészségügyért felelős államtitkárság utasítása alapján egy-egy témára vonatkozóan, rendszeres időközönként végzik. Eddig a társbetegségek és a súlyossági állapot, illetve a halálozás közti összefüggéseket vizsgálták, de elemzik azt is, hogy az emberek milyen módon adják át egymásnak a fertőzést, valamint hogy milyen betegúton jutnak el a kórházakba, ott milyen terápiában részesülnek.
Veszélyes társbetegségek