Potápi Árpád János: Történelmi győzelmet aratott a kárpátaljai magyarság

A legjobb kampány maga a munka, ez így volt Kárpátalján, a KMKSZ esetében is – mondta a nemzetpolitikai államtitkár.

Forrás: MTI2020. 10. 27. 15:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kitért arra is, hogy tovább folytatódott a magyarellenes, a magyarságot megfélemlítő kampány, de ennek ellenére is el tudták érni a kitűzött célokat, és hozták a 2015-ös eredményeket.

Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója úgy fogalmazott: úgy tűnik, nyerő szériában vannak. Tavasszal a Vajdasági Magyar Szövetség, nemrég az RMDSZ ért el jó eredményt az önkormányzati választáson, most a KMKSZ. A legnehezebb helyzetben lévő magyarság szavazott, és egy nagyon jó kampánnyal, egy igen jó eredményt könyvelhetnek el – mutatott rá.

Kérdésre a nemzetpolitikai államtitkár azt mondta: semmilyen hivatalos értesítést sem a Miniszterelnökség, sem a külügyi tárca, sem ő nem kapott arról, hogy nem kívánatos személy lenne Ukrajnában. Néhány éve hasonló történt Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel, akit szintén nem értesítettek, és egy határátkelésnél derült ki, hogy kitiltották Ukrajnából – elevenítette fel.

Potápi Árpád János feltételezi, hogy az egyik kitiltott személy ő, „a másikat még keresik”. Megjegyezte: ha egy 40 milliós ország tőle fél, az az erejét is megmutatja. Kijelentette: Magyarországnak az alaptörvényből fakadó kötelessége, hogy a határon túli magyarságot segítse. Példaként említette intézmények felújítását, a kárpátaljai szociális programcsomagot, a Vérke folyó rehabilitációját. Ezekből a támogatásokból nem csupán a magyar emberek, hanem nemzetiségtől függetlenül a régió minden lakója részesül. Mindezek fényében érthetetlen az ukrán fél lépése – jelentette ki.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.