Ez a magyar megmaradás parancsa, azaz két dolgot kell egyszerre megtenni: a nemzeti szuverenitás védelmét és egyúttal az „idők élén járni”.
Minden díjazott a saját területén, a saját hivatásában, küldetésében ezt teljesíti – hangsúlyozta a kormányfő helyettese, köszönetet mondva a rendkívüli teljesítményért.
A Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést kapta többek között Bogár László Miklós közgazdász, Kiss Gyula jogász, Schamschula György közgazdász, jogász, volt közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter, Surján László orvos, volt népjóléti miniszter, Szabó Tamás közgazdász, volt privatizációért felelős tárca nélküli miniszter és Latorcai Jánosnak, az Országgyűlés kereszténydemokrata alelnöke.
A Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést kapta Csermely Péter, a Mediaworks Hungary Zrt. tartalomfejlesztési vezérigazgató-helyettese.
A Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést kapta többek között Császár Attila műsorvezető, szerkesztő-riporter, Gazsó L. Ferenc Táncsics Mihály-díjas újságíró, író, jogász, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem címzetes egyetemi docense, a Magyar Távirati Iroda volt vezérigazgatója és Kopeczky Alajos szerkesztő-műsorvezető.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!