A Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség és a Dunaferr Ifjúsági Szervezet azért rendezett demonstrációt, mert a cég vezetése augusztus 14-én egyoldalúan felmondta a társaságcsoport kollektív szerződését és azóta sem tárgyalt az aláírásra jogosult szakszervezetekkel, illetve az októberi bért – a Munka Törvénykönyvét megsértve – nem fizették ki egy összegben határidőig, mostanáig csak egy részét kapták meg a munkavállalók.
A szakszervezetek szerdán, Budapesten, az orosz nagykövetség előtt is demonstráltak. A dunaújvárosi tüntetésen résztvevő mintegy háromszáz dolgozó a cég főépületénél gyülekezett, majd onnan vonultak át rendőri kísérettel a város jelképének számító, Somogyi József Martinász című szobrához.
A szobornál Molnár László, a Dunaferr Vasas elnöke azt hangsúlyozta, hogy felelősséget éreznek a vállalat jövőjéért, Dunaújváros és a régió jövőjéért, ugyanakkor féltik a jövőjüket, mert az elmúlt időszakban olyan folyamatok indultak el, amelyek érzésük szerint „rossz irányba fordítják Magyarország egyetlen acélgyárának szekerét”.
Rámutatott, hogy a 2008-as gazdasági világválság óta, a 2017-es és 2018-as évet leszámítva, szinte folyamatosan veszteségesen működik a cég, ám erről nem a munkavállalók tehetnek, a menedzsment mégis a munkavállalók sarcolását tartja egyedül járható útnak. Úgy vélte, a gyár haldoklik, de nem életképtelensége miatt, hiszen vannak megrendelések, jók az eladási árak, hanem a felelős tulajdonosok hiánya miatt, akiknek a segítségét kérte.
Spieglné Balogh Lívia, a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke beszédében azt üzente a tulajdonosoknak és a befektetőknek, hogy a dunaferres munkavállalók szeretik a munkájukat, elhivatottak a szakmájuk iránt, a dolgukat felelősségtudattal és pontosan elvégzik, mindezekért pedig a legalapvetőbb elvárásuk és joguk, hogy a jövőben is kollektív szerződéssel garantálják juttatásaikat. Követelte, hogy írásban rögzítsék a szakszervezetek és a munkáltató együttműködését, a cégvezetés mindenkor a magyar törvényeknek, megállapodásoknak megfelelően járjon el, időben, teljes egészében fizesse ki a járandóságokat.