A Sneider által meg nem nevezett jobbikos küldött rábólintott a kérésre, de azt mondta, egyeztetnie kell a párt elnökségével is. Végül a vezetőség úgy döntött, hogy „nem olyan fontos, hogy szerepljen Bíró neve mellett a logójuk”. – Úgy látszik félnek tőlem – mondta Sneider. A korábbi elnök kiemelte: szerinte az ellenzéki vezetők nem tudtak arról, hogy a Jobbik jelenlegi elnöksége ilyen döntést hozott. Sneider elmondta: az ő és Hegedűsné Kovács Enikő aláírására lett volna szükség ahhoz, hogy Bíró László neve mellett szerepeljen a jobbikos logó. Sneider Tamás úgy nyilatkozott: ő maga meg tudta volna győzni Hegedűsnét, ha teljesítik kérését.
A történet vége az lett, hogy a párt elnökségét nem jegyezte be a törvényszék az aláírásgyűjtés vége előtt, így a Jobbik logója nem, csupán az ellenzéki összefogás pártjaié került Bíró László neve mellé a szavazólapra.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!