Az azonnali kérdések órájában az Országgyűlés hétfői ülésén Gurmai Zita (MSZP) arról beszélt, hogy a kormány tömeges tesztelés helyett „hagyta tombolni a járványt, ezzel tönkretette a családok ünnepi nyugalmát”.
Orbán Viktor válaszában hangsúlyozta: a védekezéssel kapcsolatos összes döntést az operatív törzs és az illetékes szakemberek hozzák meg.
– Ez nem politikai, hanem orvosszakmai kérdés. A kormány felelőssége, hogy legyen elég orvos, ápoló, és legyen majd vakcina. Ennek eleget is teszünk – szögezte le.
A miniszterelnök kifogásolta, hogy az ellenzék azt a benyomást kelti, mintha a magyar egészségügy tehetne arról, hogy az emberek megbetegszenek és meghalnak.
Emlékeztetett, hogy az elmúlt három hétben az egyik legtöbbet tesztelő európai ország vagyunk, így tesztelték már az egészségügyi dolgozókat, a tanárokat, a közigazgatási dolgozókat.