Élete végéig rácsok mögött marad a 61 éves Németh István, amennyiben a bíróság bizonyítottnak találja a harmadik gyilkossága elkövetését. A rendőrgyilkosként hírhedtté vált és az akasztófát csak hajszállal megúszó bűnöző egy hajléktalant ölhetett meg 12 éve, ám 2008-ban még feltételesen volt szabadlábon, így a különös kegyetlenséggel elkövetett harmadik gyilkosság visszaesőként terheli a számláját.

Fotó: MTI/Friedmann Endre
Befejezte a Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály életvédelmi osztálya a 2008-as budapesti hajléktalangyilkosság nyomozását – tudta meg a Magyar Nemzet. Az iratokat a napokban továbbítják a Fővárosi Főügyészségnek; információnk szerint a nyomozati anyag alapján vádemelés következhet. A gyanúsítás szerint a rendőrgyilkos Németh István, 2008 augusztusában a főváros XII. kerületében, a Kútvölgyi kórházzal szemközti kiserdőben felgyújtotta áldozatát.
Tizenkét éve a XII. kerületi kiserdőben egy hajléktalan sátra kapott lángra, a tűzben megsérült, majd meghalt egy 52 éves férfi. A tűzvizsgáló és az orvosszakértő a tűz körülményeit csak valószínűsíteni tudta, feltételezésük szerint a férfi a sátor előtt elesett, és a ruhája tüzet fogott. Mivel bűncselekményre utaló jel nem merült fel, az ügyet lezárták. Petőfi Attila egysége azonban újra elemezni kezdte a történteket, újabb bizonyítékokat szereztek be. Nem utolsósorban az is a tudomásukra jutott, hogy a jelenleg is letartóztatásban lévő kegyetlen bűnöző elmondta cellatársainak, hogy ő gyújtotta fel 2008-ban a hajléktalant. Németh a gyilkosság elkövetésekor az erdő melletti parkolóban élt egy autóban az élettársával – a helyszínen ellentmondásosan beszélt a történtekről, élettársa pedig, akit szintén felkutattak, azt mondta, amikor felébredt a tűz hangjaira, Németh nem volt mellette az autóban.
Az áldozat a halála előtt nem sokkal talált egy pénztárcát Budapesten, amelyet visszajuttatott a tulajdonosnak, amiért tízezer forint jutalmat kapott.
Németh megtudta ezt, összevesztek későbbi áldozatával, akit aztán felgyújtott. Németh Istvánt nyáron aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsították meg. A nyomozás még nem záródott le, de várhatóan ez lesz a vád is, amint a vizsgálat befejeződik