Felhévizy, így karácsony közeledtével, már az ünnep lázában ég, készülődik, az ünnepi menüsort tervezgeti, és természetesen az ajándékokon töri a fejét. Ez a karácsony sajnos a fránya vírus miatt más lesz, mint a többi, de azért így is akad feladat bőven. A sok rohangálás között mindig jókat derül, ha valaki borsot tör Gyurcsány orra alá, ha ez a valaki történetesen a DK vezér egyik bizalmasa, az pedig olyan, mintha hájjal kenegetnék.
Most sem történt ez másképpen, hiszen ezúttal nem akárki, a sokat próbált Bauer Tamás nyomott egy jókora taslit Ferencnek, illetve szúrt egy jelentős méretű botot az amúgy is ezer sebből vérző ellenzéki összeborulás nyikorgó járgányának a küllői közé. A következőket írta:
„Nincs tehát a Jobbikra és az LMP-re kiterjedő ellenzéki összefogásnak olyan eszmei alapja, mint amilyet Gyurcsány Ferenc tizennégy pontjában feltételez. Értem azokat a megfontolásokat, amelyek a DK vezetését arra késztetik, hogy a Jobbikra és az LMP-re kiterjedő szoros összefogásban készüljön a következő választásra. (...) Én magam ugyan nem osztom az ilyen megfontolásokból levont következtetést, de, ismétlem, értem és tudomásul veszem azt. Ugyanakkor fontosnak tartom annak leszögezését, hogy noha különböző okokból valamennyi szövetkező párt szemben áll az Orbán-rendszerrel, ez a politikai szövetség bizonyosan nem egységes világképre épül. Ha ezt nem látjuk, az óhatatlanul saját politikai elveink feladásához vezet. (...)”
Isten látja lelkem, nem nagyon tudnék olyan témát mondani, amelyben egyezne a véleményem a jó öreg Bauer véleményével, de most ez is megtörtént – gondolta magában mosolyogva Felhévizy –, majd továbbgörgetve a gondolatot, arra a következtetésre jutott, hogy bizony Bauer most rendesen beletenyerelt Gyurcsány kártyavárának kellős közepébe. Mert arra hívta fel a figyelmet, hogy ez a moslék (elnézést a kifejezésért) koalíció a benne szerepet vállaló pártok elveinek feladásához vezet. Ha pedig egy pártnak nincsenek elvei, ideológiái, urambocsá!, értékrendje, akkor az bizony előbb-utóbb menthetetlenül a történelem szemétdombjára kerül.