„Kapja meg a család a közbeszédben azt a helyet, ami jár neki!”

Az európaiak 82 százaléka szerint fontos a „családbarát mentalitás” erősítése, derült ki a Századvég kedden publikált felméréséből. A kutatást bemutató konferenciáról lapunk is beszámolt. A családbarát mentalitás erősítésének témaköre a számadatok bemutatása után is külön szóba került.

2021. 01. 20. 17:19
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A „családbarát mentalitás” erősítése az európaiak 82 százaléka szerint fontos, derült ki a Századvég nemrég publikált felméréséből. A kutatásban résztvevők kiemelték, Magyarországon sokat változott az alaphozzáállás ezzel kapcsolatban az elmúlt években. Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője szerint eljutottunk oda, hogy a szülők gyerekükre szánt idejét már nem kifogásként kezelik a környezetükben. Nagy Anna szerint fontos, hogy a család megkaphassa a közbeszédben azt a helyet, ami jár neki.

Fotó: Századvég

– Ma már a főállású anyaság is lehetőség a magyar nőknek – mondta el Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) vezetője. Sok lehetőség adott, szerinte a nőknek itthon nem kell választaniuk a munka és a család között. – A politikában és a baloldali médiában az látható, hogy a család másodrendű dolog, a családtámogatások mértékét eltúlzásként szeretik láttatni a baloldalon – hívta fel a figyelmet Király Nóra.

– Az európai politikában sok helyen háttérbe szorult a család szerepe. Ennek lehet demográfiai oka is, illetve hogy ezekben az országokban a politikusok szívesebben támaszkodnak a bevándorló hátterű társadalmi csoportokra, mely egy dinamikusabban növekvő szavazóbázis lehet.

Sokkal könnyebb őket elérni kampányokkal, propagandával. A politikai diskurzus más prioritásokat tűz ki emiatt – vázolt fel egy lehetséges magyarázatot Pillók Péter, a kutatást készítő Századvég társadalomtudományi kutatócsoportjának igazgatója.

Korábban itthon is eltolódott a politikai fókusz a családok támogatásáról, a nagycsaládos életforma népszerűsítéséről. A baloldali kormányzás idején ugyanis a családtámogatásokban is a segélyalapú rendszert vezették be a szocialisták. Ez alapján nem nehéz megérteni a baloldal mai hozzáállását a családpolitikához.

„Magyar tapasztalat, hogy a családtámogatási juttatásokat Magyarországon mindig össze kell kötni a munkavállalással. Mert az ember emberből van, és nagyon könnyen elhajlik abba az irányba, hogy ha úgy látja, szociális juttatásokból és egyebekből meg lehet élni, akkor inkább az abból való élést választja a munka helyett” – mondta erről Orbán Viktor 2019-ben a III. Demográfiai Csúcson. A miniszterelnök szavai azt is jelenthetik, itthon a jobboldal a garancia arra, hogy a nagycsaládos életforma és az ehhez kapcsolódó társadalmi hangulat nem csap át a megélhetési gyermekvállalásba és az ezzel járó rosszalló megjegyzésekbe.

„A gyerekeknek nyújtott támogatást össze kell kapcsolni a szülői kötelességek teljesítésével.

Ha a szülő nem teljesíti a kötelességét, nem kaphat a gyermekek után központi támogatást.

Ha például Magyarországon a gyerek iskoláskorú, és a szülő nem küldi el az iskolába, akkor nem várhatja, hogy családi pótlékot fog kapni. Tehát a teljesítménnyel való összekapcsolása értelmes és emberséges módon szintén fontos eleme a családpolitikánknak” – fűzte tovább a gondolatot a miniszterelnök akkori beszédében. Ezzel arra is magyarázatot adott, miért alakította át a polgári kormányzás gyökeresen a gyermekek után járó állami transzferek rendszerét.

A baloldal által azóta is rendszeresen támadott és átalakítani kívánt családtámogatási rendszer tehát nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a családbarát mentalitás erősödjön az országos közvéleményben. A Századvég kutatásából kiderül, hogy az emberek elsöprő többsége ezt a szempontot igenis fontosnak tartja.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.