Folyamatos javulás tapasztalható a járványügyi adatokban

Ma egy éve jelentették be a kínai hatóságok, hogy egy új típusú koronavírus-járvány ütötte fel a fejét, de már rendelkezésre áll a védőoltás.

Veres László István - Bákonyi Ádám
2021. 01. 05. 13:04
Az operatív törzs sajtótájékoztatója.
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közölte, hogy az oltóanyagokat a 25 oltópontról a városi kórházakba is kiszállítják, hogy az egészségügyi dolgozók helyben, a munkahelyükön kaphassák meg az oltást. A szakember beszélt arról is, hogy már készülnek a bentlakásos szociális intézmények lakóinak és ápolóinak az oltására is. Ezeken a helyszíneken helyben történik majd a vakcináció, amit oltócsoportok fognak végrehajtani. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Vakcinainfo.gov.hu honlapon és az NNK weboldalán közzétették azt a beleegyező nyilatkozatot, amit az oltást kérőknek kinyomtatva magukkal kell vinniük. Tudatta, hogy hazánkban ragaszkodnak a gyártó alkalmazási előiratához, ezért a séma az, hogy a paciensek az első oltást követően 21 nappal kapják meg a második dózist, majd ezt követően egy hétre alakul ki a teljes védettség. Emlékeztetett:

éppen ma egy éve jelentették be a kínai hatóságok, hogy egy új típusú koronavírus-járvány ütötte fel a fejét, és már rendelkezésre áll a védőoltás, amelynek „flottul megy a beadása”.

Müller Cecília most sem mulasztotta el, hogy arra biztassa az egészségügyi dolgozókat, éljenek az oltás lehetőségével, mert a vakcina nemcsak az egyéni védelmet, hanem a közösség védelmét is szolgálja, és elvezet az úgynevezett nyájimmunitáshoz. Ismertetése szerint

az oltást megelőzően semmiféle rákészülésre nincs szükség, de érdemes előtte enni, hogy ne essen le a vércukorszint. A tiszti főorvos azt kérte, hogy akinek időpontja van az oltásra, de mégsem tud elmenni beoltatni magát, jelezze ezt, hogy a felszabadult időpont más számára igénybe vehető legyen.

Újságírói kérdésre válaszolva az országos tiszti főorvos elmondta, hogy a háziorvosok és a gyógyszerészek is az első körben jogosultak a védőoltásra. Tájékoztatása szerint hetente érkeznek majd újabb Pfizer-vakcina-szállítmányok, így ennek ütemében folytatják az oltások beadását. Müller Cecília egyértelművé tette: semmiképpen sem fordulhat elő, hogy márciusban is még csak az egészségügyi dolgozókat oltják be, akkorra bizonyosan további csoportok is belépnek már az oltási sorba.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.