
A szakmai érvek ellenére támadja a baloldal az új campus megépítését
Lánszki Regő államtitkár már bemutatta az új módosításokat és azok előnyeit.
A kerület honlapján elérhető információk szerint az erzsébetvárosi önkormányzat 46 245 780 forintért bízta meg a Dr. Czeglédy és Társai Ügyvédi Irodát az idei évre. A közzétett adatokból ugyanakkor nem derül ki pontosan, hogy a jelentős összegért cserébe milyen szolgáltatást kell nyújtaniuk Czeglédyéknek. Ez pedig azt jelenti, hogy Niedermüller Péter, Erzsébetváros DK-s polgármestere idén is folytatja korábban kialakított gyakorlatát, miszerint a különféle megbízások során előnyben részesíti a párt holdudvarába tartozó szereplőket.
A 2019-es önkormányzati választás óta ez már a negyedik ilyen alkalom volt: a jogerősen elítélt, börtönben is ült Czeglédy ügyvédi irodája először 1 270 000 forintos, majd 13 335 000 forintos és 33 147 000 forintos megbízást kapott a Niedermüller Péter vezette önkormányzattól – összegezte az Origo. Így már összesen 90 millió forint közpénzzel tömte ki Gyurcsány ügyvédjének zsebeit a DK-s polgármester.
Mint ismert, Czeglédyék nemcsak a VII. kerületben, hanem egy másik DK-s vezetésű városrészben, Újbudán is nyerőszériában vannak: tavaly év végi állás szerint a XI. kerületi önkormányzat mintegy 50 millió forinttal „jutalmazta” a DK-s politikus társaságát. 2021-ben Niedermüller Péter a kerület oldalán elérhető adatok szerint – Czeglédyéken kívül – öt ügyvédi irodának mintegy 40 millió forintot fizetett ki jogi képviselet ellátására, tanácsadásra.
A Vas Megyei Ügyvédi Kamara tavaly decemberben felfüggesztette Czeglédy kamarai tagságát. A DK-s ügyvédnek egyébként politikai ambíciói vannak: korábban bejelentette, megmérettetné magát a szombathelyi előválasztáson.
Lánszki Regő államtitkár már bemutatta az új módosításokat és azok előnyeit.
Magyar Péter pont ugyanúgy dolgozik a magyarok ellen, mint az óbaloldal.
Szepesfalvy Anna szerint a biztonsági kérdésekkel is foglalkozni kell.
Nagy erőkkel keresik Hetényi Liliánát.
Egy szélsőbaloldali provokátor kerül Gyurcsány helyére
Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött
Kitálalt társa a Házasság első látásra Maricájáról, ezért tűnt el a reality sztárja?
Szijjártó Péter: Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet + videó
Megvan az új pápa? Kiszivárgott a titkos jóslat a pápaválasztásról
Hivatalos: meggondolták magukat a kínaiak a szegedi Byd-gyárról – mégse csak elektromos autókat fognak gyártani, de ennek megvan az oka
Trump és Zelenszkij telefonon tárgyalt, kemény üzenet érkezett Amerikából
Pénteki sportműsor: ETO FC Győr–Fehérvár FC az NB I-ben
Orbán Viktor a Tihanyi Apátság átadóján: Az európai élet fundamentuma van veszélyben
Slot súlyos döntést hozott a Liverpool-játékos távozása után
Zelenszkijnek vége, kemény üzenetet kapott az ukrán vezető
„Azt hittem, hogy majd elbujdosik szégyenében” – mondta Orbán Viktor Magyar Péterék felsüléséről
Lánszki Regő államtitkár már bemutatta az új módosításokat és azok előnyeit.
Magyar Péter pont ugyanúgy dolgozik a magyarok ellen, mint az óbaloldal.
Szepesfalvy Anna szerint a biztonsági kérdésekkel is foglalkozni kell.
Nagy erőkkel keresik Hetényi Liliánát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.