Niedermüller Péter egymás után lehetetleníti el a VII. kerület kulturális intézményeit, legutóbb a 100 Tagú Cigányzenekart tette ki a Wesselényi utcai épületből, ahol eddig a próbáikat tartották. Erzsébetváros DK-s polgármestere korábban a Molnár Antal Zeneiskolától tagadta meg a dokumentumok alapján bizonyíthatóan nekik szánt ingatlan átadását, és a zsidó tematikájú Heti TV-nek is felmondta a bérleti szerződését, amelynek a tulajdonosa antiszemita üldöztetésként éli meg a történteket – írja a Médiapiac.com, amely megszólaltatta a Heti TV tulajdonosát, műsorvezetőjét, Breuer Pétert.
A tévés antiszemitizmusnak minősítette, hogy a DK-s Niedermüller Péter vezette erzsébetvárosi önkormányzat kiszorítja a kerületből az Európában egyedülálló, zsidó tematikájú televíziót.
– Bár az önkormányzat szorult anyagi helyzetére hivatkoztak, kiderült, hogy csak mondvacsinált okból mondták fel a Heti TV bérleti szerződését a Wesselényi utcai székházában, hiszen jóval nagyobb összeget kínáltam – havi egymillió forinttal többet – mint a pályázaton végül nyertesnek kihozott cég, ráadásul más jelentkező nem is volt
– fogalmazott Breuer Péter a Médiapiac kérdésére. A tulajdonos úgy vélte, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette baloldali összefogás – amelynek tagja a nemrégiben még szélsőjobboldali, rasszista nézeteket hirdető Jobbik is – nem nézte jó szemmel, hogy továbbra sem enged be a stúdiójába rasszista politikusokat, mivel a szivárványkoalícióban rehabilitálni próbálják, szalonképesnek igyekeznek mutatni a Jobbikot is.
Breuer Péter leszögezte, hogy egy zsidó televíziónak, mint amilyen a Heti TV is, a zsidónegyedben van a helye. Leszögezte: az április 30-i kiköltözési határidőig a Wesselényi utcai stúdióból, később pedig akárhonnan, még „a spájzból is” fogja működtetni a csatornát, tartja magát az eddigi műsorkészítési elveihez, és a nyilvánosság előtt is ki fog állni az igazáért.
A Heti TV tulajdonos, műsorvezetője arra is felhívta a figyelmet, hogy Niedermüller Péter kultúraellenes ámokfutásának legutolsó szakaszában a 100 Tagú Cigányzenekart zavarta el a Wesselényi utcai épületből, így a Magyar Örökség- és Hungarikum-díjas formáció a jövőben nem végezheti ott a próbáit. A DK-s városvezető azt megelőzően pedig nem volt hajlandó átadni az épületet a Molnár Antal Zeneiskolának, amelyet a kerület előző, fideszes vezetése kifejezetten a számukra újított fel. Bár a beruházás önkormányzati határozatában, valamint az ahhoz kapcsolódó közbeszerzési értesítőben is az szerepel, hogy a Damjanich utca 4-es szám alatt található épületet kizárólag a zeneiskolának szánták, azt Nidermüllerék végül a Freeszfe Egyesületnek adták ki, a piaci ár töredékéért.