a bérlők a saját hibájukon kívül kerültek hátrányba mindenkivel szemben, mivel az 1990-es években hozott lakástörvény miatt nem vehették meg a műemlék épületekben található önkormányzati bérleményeiket
– fogalmazott a képviselő, emlékeztetve: a műemlék épületek bérlőinek a jelentős része több mint negyed évszázada lakik az adott ingatlanban, és az esetükben megállapított, alacsony szociális lakbér hivatott kompenzálni azt a hátrányt, amit az jelentett, hogy elestek a vásárlás jogától.
Hozzátette: Karácsony Gergely párttársa maga ígérte meg a 2019-es önkormányzati választás kampányában, hogy a régi bérlők megvásárolhatják a lakásokat. – A polgármesteri széket elfoglalva azonban V. Naszályi álláspontja 180 fokos fordulatot vett, és hátba támadta a rá voksoló bérlőket, így nemhogy a vásárlást nem tette lehetővé, hanem duplájára, triplájára tervezi emelni a lakbért, amivel többeket megélhetési válsághelyzetbe taszíthat – mutatott rá a képviselő.
Böröcz László arra is kitért, hogy
sem az önkormányzat képviselő-testületének baloldali többsége, sem pedig Csárdi Antal, Budavár LMP-s országgyűlési képviselője nem emelt szót V. Naszályi lakásrendeletterve ellen.
– Sőt, Csárdi láthatóan egyetért a Karácsony-párti városvezetővel az ügyben. Bár a polgármester asszony levélben invitált egy találkozóra vele és Csárdi Antallal, amit el is fogadtam, azóta sem kerestek konkrét időponttal. V. Naszályi a napokban újból felvetette, hogy tárgyaljunk a bérlőket érintő kérdésekről. Most sem rajtam fog múlni a találkozó – húzta alá a kormánypárti politikus. Azt is felidézte, hogy az I. kerület momentumos alpolgármestere, Gelencsér Ferenc is megpróbálta áthárítani rá a felelősséget V. Naszályi módosítási terveivel kapcsolatban.
– Amellett, hogy Gelencsér (aki maga is érintett a bérlakások kérdésében, hiszen barátnőjével együtt egy ilyen ingatlanban lakik) a tavaly novemberben közzétett Facebook-bejegyzésében nem bírálta a polgármester igazságtalan terveit,




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!