– Mit szól hozzá, hogy a szocialista Molnár Gyula és Kunhalmi Ágnes is azzal van elfoglalva, hogy ön oltóanyagot vitt egy idősotthonba?

Hétfőn indul az előszezoni menetrend a MÁV-nál, ilyen újdonságokat ígérnek
Változások lépnek életbe.
– Mit szól hozzá, hogy a szocialista Molnár Gyula és Kunhalmi Ágnes is azzal van elfoglalva, hogy ön oltóanyagot vitt egy idősotthonba?
– Tipikus baloldali kettős mérce, hogy amikor Gy. Németh Erzsébet visz oltóanyagot az idősotthonba, akkor az teljesen rendben van az ellenzéki politikusok részéről – akik korábban az oltásellenes megnyilatkozásaikkal jutottak médiafigyelemhez –, ha a nemzeti oldalon történik mindez, akkor kampányfogásnak címkézik a logisztikai feladatokban való részvételt.
Sajnálatos látni, hogy a baloldal egyetlen célja egy világjárvány idején is a politikai haszonszerzés.
– Mi történt pontosan?
– Az elmúlt hétvégén Újbudán 13 helyszínen zajlott a koronavírus elleni oltás beadása. Az oltási rendnek megfelelően több mint ezer, idősotthonban, szociális intézményben lakó, vagy ott dolgozó kapta meg a védőoltást. Úgy éreztük, hogy az egészségügyben dolgozókra nehezedő óriási terhet tudjuk csökkenteni azzal, ha ebben tevékenyen részt veszünk.
Fontos, hogy mindenki a saját lehetőségeihez mérten ebben a rendkívüli helyzetben segítse a védekezést.
Politikusként pedig ez kiemelt feladatunk.
– Miért kell egy politikusnak közvetlenül is részt venni a védekezésben?
– Küzdelmes, sok szenvedést, lemondást követelő időszak van mögöttünk, a világjárvány mihamarabbi megfékezése a cél, és ennek kulcsa az oltóanyag.
Mindannyiunk közös érdeke, hogy kevesebben betegedjenek meg, hogy a korlátozásokon enyhíteni lehessen, hogy végre visszakapjuk korábbi életünket.
Ebben a helyzetben nincs helye a politikai haszonszerzésnek, minden képességünket, energiánkat a vírus mihamarabbi legyőzésére kell fordítanunk. A kerületben munkatársaimmal a járványhelyzet idején folyamatosan igyekeztük eddig is segíteni az idős vagy egészségi állapotuk miatt veszélyeztetett újbudaiakat, maszkot juttattunk intézményeknek, rászoruló magánszemélyeknek, fordulhatnak hozzánk, ha bevásárlásban, postai vagy gyógyszertári ügyintézésben van szükségük segítségre. Most pedig a magyar kormány következetes járványügyi intézkedéseinek nyomán a szociális gondozásban élők egészségének védelmére vakcinát vittük a soron következő intézménybe.
Ez nem politikai akció, hanem felelős magatartás, amely mindenkitől, pártállástól függetlenül elvárható. Az emberéletnél nincs drágább, össze kell fognunk, hogy mindenkit megvédjünk a járvány pusztításától.
Változások lépnek életbe.
Hévízgyörk postásáért az egész település imádkozik.
A kábítószer-kereskedőktől pénzt és fegyvert is lefoglaltak.
Közösen készülnek fel a magyar területvédelmi tartalékosokkal egy jövő évi hadgyakorlatra.
Kamasz hősök mentettek életet a síneknél Piliscsabán
Mérgező klórfelhő terjedése miatt súlyos figyelmeztetést adtak ki a hatóságok + videó
„Kár érte, fantasztikus játékos” – eldőlt Kerkez Milos sorsa
Bill Gates rendkívüli döntése: a teljes vagyonát visszaadja a társadalomnak – nem akar gazdagon meghalni
Az illat, amit gyűlöl a poloska: ez a növény örökre elűzi az otthonodból
Példátlan szigor: nem énekelhetik el a válogatott játékosai a vb-n a szurkolókkal a magyar Himnuszt!
Gulácsi Péter mindent elveszített, Lőw Zsolttal nem beszél magyarul
Király Gábort kitagadták a szombathelyi szurkolók
Elképesztő videón, ahogy a TEK elfogja a feltételezett ukrán kémet
Szoboszlai és Szalah mit csinált a Liverpool edzésén?! Ezt a klub sem titkolja el! + videó
A Szoboszlaival balhézó Arda Güler újra üzent: „Gyalázol? Szétzúzlak!”
Súlyos balhé: egymással üvöltözött a Fradi edzője és játékosa + videó
Változások lépnek életbe.
Hévízgyörk postásáért az egész település imádkozik.
A kábítószer-kereskedőktől pénzt és fegyvert is lefoglaltak.
Közösen készülnek fel a magyar területvédelmi tartalékosokkal egy jövő évi hadgyakorlatra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.