Kocsis Mátét támadta a balliberális sajtó, amiért a Fidesz frakcióvezetője a napokban közzétett Facebook-bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a Soros György által támogatott Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) más hátrányos helyzetű csoportok mellett migránsok elsőbbséggel történő beoltását szorgalmazta
egy, a honlapjukon nemrégiben közzétett dokumentumban. A Telex szerint a TASZ levelében csak „kiragadott részletet” képez a migránsok soron kívüli oltásáról szóló rész, s azt hangoztatták, hogy a kommüniké „tejes szövegéből” az derül ki, hogy a „jogvédő szervezet nem a bevándorlókat célzó, hanem a magyarországi szegénytelepek és a hátrányos helyzetű települések lakóit segítő speciális járványügyi intézkedéseket javasolt”.
Ám mint Kocsis Máté rámutatott: a TASZ levelének „7. oldalán kibújik a szög a zsákból. Tételesen felsorolják, hogy kiknek kellene szerintük elsőbbséget (elsőbbséget!) adni az oltásoknál”.
A listán az egészségügyi dolgozók, a koruk vagy egészségügyi állapotuk miatt nagyobb kockázatnak kitettek, és több felsorolt csoport mellett a „migránsok” is szerepelnek.