Átjáróházzá vált az FKF telepe

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az FKF Ecseri úti, Dél-pesti Hulladékszállítási Üzeme vezetésének fogalma sincs, hogy a telep területére kik lépnek be és mennek ki, illetve mit visznek be vagy hoznak ki onnan. Helyszíni riportunk során megállapítottuk, hogy a járvány elleni védekezés szabályait sem tartják be a létesítmény területén, a higiénés körülmények pedig harmadik világbeliek.

Munkatársunktól
2021. 03. 30. 13:20
A főpolgármester karcsúsítást ígért, de a vezetőség helyett a munkakörülményeken spórolt
Véleményhírlevél

Jobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Ecseri úti telep melletti szerelőüzemben több olyan hulladékszállító járművet is láttunk, amely javításra várt, s amelyek annak a 110 darabos, vadonatúj flottából kerültek ki, amelyek beszerzésével a Facebookon dicsekedett Karácsony Gergely tavaly ősszel. Mint megírtuk, a célgépek rendszeresen lerobbannak, egyszerre hat-hét jármű áll a telepen. Arról is beszámoltunk, hogy egyes szerelőbeavatkozások esetén a járművek garanciája is sérülhet vagy elveszhet.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.