
Fotó: Police.hu
– Ez azért lényeges, mert a felderítés adatai szerint az embercsempésznek úgynevezett garanciális fuvarért fizettek, vagyis a kialkudott pénzért több próbálkozás is jár, és egyszerűbb, ha mindig Szerbiából indulnak, ezért ha elfogják őket, oda akarnak visszajutni, nem Romániába – magyarázta a határrendészeti szolgálat vezetője. – Ezért gyakran nem mondanak igazat, azt állítják, hogy a szerb szakaszon érkeztek illegálisan Magyarországra, a műszaki határzárat létrával mászták meg. Ha be tudjuk bizonyítani, hogy román területről léptek be, úgy a román rendőrség veszi át az ügyüket, ezt akarják elkerülni. Nemcsak rájuk, hanem általában az embercsempész segítségét igénylő határsértőkre igaz, hogy az embercsempészek a telefonjaik adatait is kitöröltetik velük induláskor, hogy ne tudjuk visszakövetni, kit hívtak, kikkel voltak kapcsolatban, szabályosan kioktatják az út előtt a migránsokat – tette hozzá Gombkötő alezredes.
Árulkodó pelenka
A békési végekre a megyei határrendészeti kirendeltségek állománya és a határ menti települések rendőrei vigyáznak, a megye más kapitányságairól is vezényelnek erősítést a határra. A Készenléti Rendőrség is naponta ad járőröket hőkamerákkal a legnagyobb migrációs nyomás alatt álló szakaszokra. Az elfogásokat jól elő kell készíteni. A megfelelő helyen, időben, kellő létszámú rendőri erővel, mondhatni meglepetésszerűen kell feltartóztatni a csoportokat, hogy ne tudjanak menekülni. Nem szabad esélyt adni arra, hogy például húsz bevándorló húsz felé fusson el. Ezért a bevált taktika szerint ha észlelik a határsértést, megfigyelik a migránsokat, a feltételezett mozgási irányukat. Volt olyan csoport, amely egy napot is várt egy erdőben lapulva, valószínűleg késett a csempészautó. Nagy csoportnál nagyobb rendőri erőt vonnak a helyszínre, figyelik az út menti árkokat is, az illegális bevándorlók azokban lapulva szokták várni a csempészautót. Az embercsempészek szokásait is ismerik már a rendőrök, ha egy kisbusz csak a sofőrrel, de több hátizsákkal, pelenkával lépi át jogszerűen a határt, az biztos a csoportjáért megy. Volt, hogy az tűnt fel a rendőröknek, hogy a csempészautó sofőrje indulás előtt feketére festette az autója hátsó ablakait, abban bízott, ezt nem is nézik a rendőrök. Az új csempésztaktika szerint a szállítók olyan autókat használnak, amelyek nem tartoznak az eddig használt csempészautók körébe (zárt furgon, régi családi egyterű), viszont azokba kevesebb ember fér. Legutóbb így bukott meg egy csempész egy Suzukival, tíz migránst akart bepréselni az autójába, az autó ajtajai előtti tülekedésre figyeltek fel a határrendészek.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!