Érvénytelen lehet Czeglédy Csaba jogi szakvizsgája

A Vas Megyei Ügyvédi Kamara nem igazolta Czeglédy Csabának a jogi szakvizsgához szükséges, hároméves szakmai gyakorlatot – derül ki a Budai Gyula közösségi oldalán közzétett bejegyzésből. A fideszes parlamenti képviselő közérdekű adatigénylésben kérte a megyei testületet arra, hogy küldjék meg neki azt az igazolást, amit Czeglédy Csabának állítottak ki a hároméves joggyakorlat igazolására, és amely egyben előfeltétele volt a jogi szakvizsgára való bocsájtásnak. Mint ismert, Czeglédy éppen akkor szerezte meg a képesítést, amikor főállású szombathelyi alpolgármesterként dolgozott, csakhogy a hatályos jogszabályok szerint a kettő együtt nem megy, ugyanis főállású gyakorlatot kell folytatni, két főállása pedig értelemszerűen nem is lehetett – olvasható az Origó.hu cikkében.

Forrás: ORIGO.HU2021. 03. 25. 12:48
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai vezetik Czeglédy Csabát (k) az előzetes letartóztatásáról döntő nyomozási bírói ülésre a Szegedi Járásbíróságon 2018. március 3-án. Mellette Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke Fotó: Kelemen Zoltán Gergely Forrás: MTI
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Czeglédyt adócsalásért jogerősen elítélték

Mint ismert, Czeglédy Csaba pályafutása során többször is kénytelen volt a bíróság elé állni. A szombathelyi ügyészség 2000 augusztusában megrovásban részesítette 11 rendbeli jogosulatlan adatkezelés, valamint kétrendbeli magánokirat-hamisítás vétsége miatt.

Két évvel később a szombathelyi bíróság első fokon két évre felfüggesztett nyolchavi börtönre, illetve háromszázezer forintos pénzbüntetésre ítélte el adócsalás, magánokirat-hamisítás és számviteli fegyelem megsértése miatt. A vádirat szerint hamis számlák segítségével nem fizetett be több mint nyolcmillió forintnyi áfát és társasági adót.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai vezetik Czeglédy Csabát (k) az előzetes letartóztatásáról döntő nyomozási bírói ülésre a Szegedi Járásbíróságon 2018. március 3-án. Mellette Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke
Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

2003-ban pedig a veszprémi bíróság adócsalás és más bűncselekmények miatt egy év négy hónap börtönre ítélte, aminek próbaidejét három évre felfüggesztették.

A DK színeiben tevékenykedő politikus-ügyvéd ellen jelenleg is büntetőeljárás van folyamatban. Márciusban vette kezdetét a Human Operator Zrt. körüli céghálózattal kapcsolatos büntetőügy. Az ügyészség szerint ugyanis Gyurcsány Ferenc jogerősen egyszer már elítélt ügyvédje 6,215 milliárd forinttal károsította meg az államot az általa mozgatott szervezettel. Amennyiben elítélik, úgy akár tíz év börtön, 550 milliós vagyonelkobzás és komoly bírság várhat a szombathelyi baloldali előválasztáson induló Czeglédyre.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.