A migránsok egy mezőgazdasági vontató mögé kapcsolt szerelvényen, a széna alatt lapultak, amikor eddig tisztázatlan körülmények között a lassú járműnek minősülő vontatmány összeütközött a traktort előző kamionnal a 834-es úton. A pótkocsi felborult, a szemtanúk megdöbbenésére abból emberek ugráltak ki, és kezdtek el rohanni a közeli szántóföldek és erdők felé.

Fotó: Police.hu
Traktoros trükk
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére szerdán reggel érkezett az első bejelentés a közlekedési balesetről. A rendőrség nem sokkal ezután lezárta a teljes útszakaszt.
A Magyar Nemzet információi szerint eddig annyit sikerült megállapítani, hogy egy környékbeli férfi valamikor március 24-én, hajnalban vehetett fel migránsokat a traktorja mögé csatolt pótkocsira. A 29 férfiből, egy nőből és egy gyermekből álló csoport korábban szír menekültként regisztrált egy szerbiai befogadóközpontban, és onnan kerültek Magyarország területére. A bűnügyi felderítés feltételezései szerint, mivel gyermek is volt a csoportban, a határzár megkerülésével léphették át tiltott módon a határt Kübekháza vagy Hercegszántó környékén. Onnan egy embercsempész hozhatta őket a Dunántúlra. A bűnözők tudják, hogy a hatóságok mélységi ellenőrzést végrehajtó járőrei az osztrák határ felé vezető utakon rendszeresen átvizsgálják az embercsempészésre alkalmas járműveket, ezért egy új trükköt találtak ki. A rendőrség felderítőinek már voltak híreik a traktoros módszerről, de eddig nem találkoztak olyan esettel, amikor egy gazda és a migránsok is vállalták volna a fuvart. Ehhez a tavaszi időjárás is kellett, hidegben, esőben nem bújtak volna a pótkocsi rakománya alá az illegális bevándorlók.

Fotó: Police.hu
Koccanásos baleset volt
A szállítmány nem sokkal az indulása után szenvedhetett balesetet, a traktor és a pótkocsi érintőlegesen ütközött a keskeny úton egy, a szerelvényt hátulról előző kamionnal. A rendőrség a traktorost még nem tudta kihallgatni: a férfi a karambol után kiugrott a vontató vezetőfülkéjéből, és elmenekült. Ellene ezért segítségnyújtás elmulasztása vétség miatt is eljárás indul, hiszen tudnia kellett, embereket szállít, és nem győződött meg arról, megsérülhettek-e a pótkocsija rakománya alá rejtett utasok.