„A Magyar Nemzeti Médiaszövetség (MNMSZ) ezennel felajánlja Dunja Mijatovics biztos asszonynak, hogy szívesen segít a testületnek egy objektív vizsgálat elkészítésében, s megfontolásra ajánl olyan szempontokat is, amelyek egyelőre elkerülték a figyelmét” – adta hírül a szervezet.

Fotó: Europress/AFP/Samir Yordamovic
Az MNMSZ arra reagált, hogy kedden megjelent az Európa Tanács emberi jogi biztosának, Dunja Mijatovicsnak a jelentése, amely szerint „tovább romlott a sajtó- és a szólásszabadság helyzete Magyarországon”. A dokumentum legfontosabb pontjai lényegében visszhangozzák a leggyakoribb, a hazai baloldal által is hangoztatott vádakat, például a médiatanáccsal kapcsolatban megállapítják, hogy az „politikai testület”. A jelentés kitér az Index.hu történetére is, mint amely „kormánypárthoz közeli szereplők kezére került” – bár ennek a nyomait nem nagyon láthatja a közvélemény. Valamint felhozzák a Klubrádió esetét is, amely gyakorlatilag önhibájából maradt frekvencia nélkül, ám internetes rádióként tovább működik. Ezen felül a jelentésben szóvá teszi a biztos a közérdekű adatigénylés határidejének a meghosszabbítását is. A jelentés kapcsán előremutató, hogy nemcsak a szokásos ellenzéki szereplőket kérdezte meg a biztos, hanem Varga Judit igazságügyi minisztert és Orbán Balázst, a Miniszterelnökség államtitkárát is.
„A biztos asszony által jegyzett jelentés a magyar média piaci viszonyait kifogásolja, de nem tesz említést arról, hogy amerikai és német kormánypénzből indultak propagandamédiumok Magyarországon. Úgy véli, Magyarországon elhallgattatták a migránsokat, a homoszexuális kisebbségeket, ugyanakkor nem tesz említést sem a magyar-, sem a vallásgyalázó kijelentésekről, amelyeknek a baloldali sajtó rendszeresen helyt ad” – közölte a jelentéssel kapcsolatban az MNMSZ.
A médiaszövetség kiemelte: „a csúsztatásoktól és pontatlanságoktól hemzsegő dokumentum egyes pontjaival mégis egyet tudunk érteni:
amint már jeleztük, valóban sajnálatosan növekszik Magyarországon az újságírók fenyegetettsége. A baloldali politikusok által kilátásba helyezett büntetések, a beígért egzisztenciális ellehetetlenítés,
valamint az a tény, hogy egy baloldali polgármester egyszerűen az utcára rakta Közép-Európa egyetlen zsidó televízióját, rendkívül aggasztó jelek, olyanok, amelyekkel az Európa Tanácsnak valóban foglalkoznia kellene.”