Országszerte uszítanak a baloldali politikusok a vakcinák ellen

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Nem csak a központi politikában működő Gyurcsány Ferenc DK-elnök és politikus társai támadják hónapok óta az orosz és a kínai vakcinát: a kampányba bekapcsolódnak egyes vidéki, ellenzéki vezetésű nagyvárosokban is. Miskolcon egy, Pécsett pedig már két önkormányzati képviselő is a keleti vakcinák ellen hangolt.

2021. 03. 10. 7:08
GYURCSÁNY Ferenc
Gyurcsány Ferenc mára a Jobbikot is beengedte a balliberális táborba Fotó: Kovács Tamás Forrás: MTI/Kovács Tamás

Oltás ellen uszított és hamis híreket terjesztett szintén Pécsett a Párbeszédből korábban kilépett önkormányzati képviselő, Ágoston Andrea is. A politikus egyebek mellett azt posztolta a közösségi oldalára: „A magyar kormányban nem bízunk, a teherautóról »leesett« vakcinákban sem.” Egy másik bejegyzésében pedig már nyíltan fogalmazott, amikor azt írta: „Kínában az idős embereket nem oltják a kínai vakcinával. Akkor a magyar öregeket miért?” Amikor egyes kommentelői jelezték, hogy vállalhatatlan, amit csinál, ez sem zavarta meg a balliberális képviselőt, és tovább vádaskodott.

Miskolcon a helyi baloldal régi motorosa, Bartha György önkormányzati képviselő nem tud leállni, ennek kapcsán a kormánypártok múlt pénteken tartottak sajtótájékoztatót. Ezen Nagy Ákos miskolci fideszes frakcióvezető kiemelte: a közelmúltban morbid módon Bartha arról posztolt, hogy járvány idején szép szokás az emberáldozat, s bár ezt a posztját törölte, bocsánatot nem kért senkitől. – De nem elégedett meg ennyivel, a napokban egy olyan írást propagált, ami szerint egyes vakcinák beadását meg kell fontolni, mert esetükben kérdéses a vakcinaútlevél. A cikk sugallata teljesen egyértel­műen az, hogy egyes vakcinák kockázattal járnak – fogalmazott Nagy Ákos.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.