Rokonoknak csinálhatott helyet az FKF vezetése

Bár a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) tartályellátó csoportjának a februári megszüntetése névleg a Karácsony Gergely által bejelentett karcsúsítás jegyé­ben történt, forrásaink beszámolójából kiderült, hogy a lépés leginkább azt könnyítette meg, hogy a cégvezetés könnyebben el tudja helyezni a rokonait és az ismerőseit névleges pozíciókban.

2021. 03. 12. 14:18
null
Az elbocsátottak pontos számát azóta sem árulta el a cég Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mégsem olvad össze a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. és a Főtáv Zrt. a korábban megadott, április 1-jei határidőig egy belső levél szerint. Ám

miközben a Karácsony Gergely főpolgármester által a fővárosi cégeket érintő megtakarító intézkedések egyikeként bejelentett fúzió halasztódik, nem lehet véletlen, hogy az FKF tartályellátó csoportját már több mint egy hónapja felszámolták mint önálló egységet, és beolvadt a dél-pesti hulladékszállítási üzembe.

Az elbocsátottak pontos számát azóta sem árulta el a cég Fotó: Havran Zoltán

A közszolgáltató cég belső működését jól ismerő forrásunk szerint a csoport – amely egyébként ugyanabban az épületben, ugyanazokat a feladatokat ellátva működik tovább – integrálása azért volt sietős a cégvezetésnek, hogy ne merüljenek fel az elbocsátásokkal és a kirúgott dolgozók pótlásával kapcsolatban – legalábbis erkölcsi – aggályokat felvető kérdések. Informátorunk beszámolója szerint ugyanis

egyfajta családi vállalkozásként működtetik a dél-pesti üzemet, ami egyebek mellett azt jelenti, hogy például a társaság szakszervezeti elnöke a volt feleségét a korábbi tartályellátó csoportban helyezte el adminisztrátori munkakörben, vagyis éppen abban a pozícióban, ahonnan közvetlenül karácsony előtt arra hivatkozva rúgtak ki egy háromgyermekes édesanyát, hogy a munka mennyisége szétosztható a megmaradt irodai dolgozók között.

Továbbá a szakszervezeti elnök volt feleségének a testvére szintén a dél-pesti hulladékszállítási üzem vezetőjének beosztottja és egyben bizalmasa, aki szakszervezeti bizalmi feladatköre mellett üzemellenőri feladatokat is ellát, ami pedig azért aggályos, mert míg az első feladatköre a dolgozók érdekeinek képviselete, a második pedig a napi munkamenet ellenőrzése és egyes esetekben szankcionálása. Az illető fia pedig egy hulladékgyűjtő járaton rakodó, akinek az ellenőrzések során – szokatlan módon – többször is elnézték, hogy a 110 literes tartályokat a beürítőszerkezet használata helyett kézzel borogatja.

Továbbá a korábbi tartályellátó csoportban a hulladékbegyűjtési és szállítási igazgató adminisztratív munkakörre alkalmazott egy olyan fiatalembert, akiről hamar kiderült, hogy alkalmatlan a feladatra. Ám ahelyett, hogy ezt a cég vezetése belátta volna, azonnal kreáltak egy ellenőri pozíciót a férfinak, aki pár hónap múlva szinte totálkárosra törte össze az FKF ellenőri autó­ját. Ezt követően rögtön egy új szolgálati gépkocsit biztosítottak a munkavállalónak, aki – úgy tudjuk – csak a vállalatnál dolgozó feleségére tekintettel kaphatta meg az ellenőri pozíciót.

Az összevonás után már nem tűnik fel, ha valaki immár a dél-pesti üzem dolgozójaként – vagyis egy nagyobb egységben – nem végez valós munkát. Forrásunk azt is elmondta, hogy a tartályellátó hagyományosan olyan részlege volt az FKF-nek, ahol – más alternatíva híján – olyan dolgozókat helyeztek el a cégnél, akiknek a többi részlegnél nem volt megoldható az alkalmazása különböző okokból, tehát kvázi méltányossági alapon is osztottak ki pozíciókat, ám ez a tendencia megváltozni látszik, és már inkább ismerősöket vagy rokonokat helyeznek el könnyű vagy névleges munkát ígérő pozíciókba, ahol nem kérik számon rajtuk a teljesítményt.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az utóbbi időben több tucat munkavállalót küldtek el a közszolgáltató cégtől, az FKF tizenkét igazgatójának azonban egyike sem volt az eddig elküldöttek között, hiába ígérte Karácsony Gergely, hogy a fővárosi vállalatoknak elsősorban a vezetését karcsúsítják. Az elbocsátottak pontos számát lapunk kérdésére sem árulta el a cég.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.