A szakszervezetek hatszázalékos bérfejlesztést és tízszázalékos cafeteriaemelést kérnek, továbbra sincs azonban megállapodás a béremeléséről, így a dolgozók beszüntethetik a munkát a BKV-nál – hangzott el az ATV híradójában.
A fővárosi önkormányzat tulajdonában álló cég vezérigazgatója már a februári egyeztetés után azt mondta, hogy 2021-ben nem lát lehetőséget fizetésemelésre. A vállalat ajánlata a bérfejlesztés mértékére ennek megfelelően nulla százalék, amit a dolgozói érdekképviseletek egyöntetűen elutasítottak.
Budapest főpolgármester-helyettese néhány hete arról beszélt, hogy a koronavírus-járvány miatt veszélyben lehet a szolgáltatás. – Annyira sok a beteg a BKV-nál, a metróforgalom-irányításban, a villamosvezetőknél, a buszvezetőknél, hogy nem biztos, hogy holnap is fog még járni a metró – mondta akkor Tüttő Kata az ATV stúdiójában. A szakszervezetek szerint azonban a járványhelyzeten túl az alacsony bérek is problémát okoznak a BKV-nál.
A dolgozók kollektív munkaügyi vitát kezdeményeztek, mert hatszázalékos fizetésemelést szeretnének. Ha nem kapják meg, sztrájkolhatnak is. Az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) elnöke arról beszélt, hogy hiába van pandémia, a BKV dolgozóinak ettől még ugyanúgy végezni kell a munkájukat.
Naszályi Gábor úgy fogalmazott: a finanszírozás nem az ő dolguk, és semmi esetre sem elfogadható, hogy „a dolgozók igyák meg a cég körüli politikai csatározások levét”. Az EKSZ elnöke szerint nem csak a dolgozók megfertőződése sodorhatja veszélybe a szolgáltatást. Mint mondta:
a járvány miatt sokan elhagyták a BKV-t, többletmunkák nélkül ugyanis nem tudták megkeresni a megélhetésükhöz szükséges jövedelmet. Ha nem sikerül megállapodni a béremelésről, akkor további felmondásokra lehet számítani.
– Ahogy beindul a turizmus, úgy sokan – akik például a pandémia miatt átmenetileg jöttek a BKV-hoz dolgozni (ez elsősorban az autóbusz-vezetőknél igaz, ugyanis nagyon sokan érkeztek turistajáratot üzemeltető cégektől) – várhatóan vissza fognak menni a korábbi munkahelyükre, ami már önmagában is létszámcsökkentést jelent – fejtette ki Naszályi Gábor.
A BKV Zrt. közleményt adott ki az ügy kapcsán. Eszerint a cég vezetése ígéretet tett arra, hogy – karöltve a tulajdonossal – folyamatosan keresni fogja a szükséges források bevonásának lehetőségét. Ugyanakkor hozzátették: a mostani, rendkívüli időszakban szükségük van az érdekképviseletek megértő és türelmes támogatására.