Ma jár le a harmincnapos határidő, ennyi ideje volt Nagy Jánosnak, Szigetszentmiklós polgármesterének, hogy visszahelyezze posztjára Jószai Attila DK-s alpolgármestert, akit még január 19-én bocsátott el egyszemélyi döntéssel. A visszahelyezésre kötelező határozatot a kormányhivatal hozta, mivel Jószai elmozdítását többen jogsértőnek vélték, így az ügy a hivatal elé került.
Mint azt a Magyar Nemzet korábban megírta, a baloldali szivárványkoalícióban politizáló alpolgármester és a polgármester között a 2019. őszi önkormányzati választást követően romlott meg a kapcsolat. Szigetszentmiklóson a teljes baloldal a Jobbikkal összefogva a látszólag függetlenként induló Nagy Jánost támogatta, akinek a kampányban fő tanácsadója a DK-s Jószai Attila volt.
A győzelem után azonban Nagy kabinetfőnöknek az épp megbukó halásztelki polgármestert, az MSZP-s Szentgyörgyi Józsefet vette maga mellé, amit a Gyurcsány-párt helyi szervezete csalódásként élt meg.
Tavaly év végén Jószai egy stábmegbeszélésen szóváltásba is keveredett Szentgyörgyivel, ami akkor nagy publicitást kapott. A koalíción belüli belügyi viták végére Jószai elbocsátása tett pontot.
Az eljárás ellen még a korábban Nagyot támogatók is tiltakoztak. Így például az MSZP szigetszentmiklósi alapszervezete, amelynek elnökét, Fazekas-Verba Szabolcsot, aki civilben az önkormányzati újság szerkesztésével és más kommunikációs feladatok ellátásával foglalkozott, február 1-jével ugyancsak menesztették. Elégedetlenségének adott hangot a Momentum helyi szervezete is, amely megragadta az alkalmat, hogy az e véleményét deklaráló közleményben rögtön kritizálni is kezdje Nagy városvezetését.

Az alpolgármester ügye a kormányhivatal elé került, amely február elején küldte ki a határozatát Nagy Jánosnak arról, hogy Jószainak a jog szerint vissza kell kerülnie a helyére. A polgármester ezt a határozatot a mai napig titokban tartotta, noha információink szerint Jószai kétszer is kérte tőle írásban, hogy azt tegye elérhetővé.
A mai nap emlékezetes lesz a város történetében, hiszen
mindenki Nagy döntésére vár, bár a legtöbben fogadni mernének rá, hogy a gödi forgatókönyv szerint nem történik semmi, és így a kormányhivatalnak az ügyészség felé kell továbbítania az ügyet.
Úgy tudjuk, jelen lesz Angyalföld és Újpest országgyűlési képviselője, a DK-s Varju László is, aki kényelmetlen helyzetbe került vele, hiszen egy baloldalon belüli villongásban kell állást foglalnia párttársa és egy városvezető között.