A koronavírusban elhunyt DK-s képviselő helyén marakodik az ellenzék Tatán

A Facebookon esett egymásnak a tatai szivárványkoalíció két erős embere: Popovics Judit azzal vádolja Pusztai-Pintér Mónikát, hogy el akarta orozni megyei közgyűlési mandátumát, míg utóbbi munkakerüléssel vádolta meg az előbbit. A konfliktus hátterében egy megüresedett önkormányzati képviselői hely lehet a Magyar Nemzet helyi forrásai szerint.

Magyar Nemzet
2021. 04. 09. 8:15
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Komoly konfliktus robbant ki a tatai szivárványkoalíción belül, a felek a Facebook nyilvánossága előtt próbálják lejáratni egymást. A purparlét Popovics Judit, a helyi ellenzék 2019-es polgármesterjelöltje indította el, amikor a hét elején a közösségi médiában mutyizással vádolta meg a helyi Momentumot. Tatán, csakúgy mint az ország jelentős részében, a baloldali pártok együtt indultak: a Demokratikus Koalíció, a Jobbik, az MSZP és a Momentum közös jelölteket indított, ám a várost így sem sikerült elhódítaniuk a kormánypártoktól.

A casus belli Popovics Judit posztja volt, amelynek címében azt a kérdést tette fel, hogy a Momentum vajon miért szüntette meg a tatai alapszervezetét, majd meg is adja a választ: „mutyizás” miatt. Az azóta törölt szövegből az derült ki – legalábbis Popovics állítása szerint –, hogy 2019 augusztusában, amikor elvállalta a polgármester-jelöltséget, a Momentum elnöksége megkérte, hogy a megyei közgyűlésben is vállaljon szerepet. Ekkor – legalábbis a facebookos üzengetés alapján erre következtethetünk – egy üzlet köttetett Popovics és a Momentum helyi tagja, Pusztai-Pintér Mónika között, amely szerint megyei közgyűlési helyét előbbi átadja utóbbinak.

Gyűrüs Károly azután betegedett meg, hogy találkozott a maszk nélkül kampányoló Dobrev Klárával Forrás: Facebook

Popovics Judit a polgármester-választást elveszítette, ám az önkormányzati képviselői és megyei közgyűlési mandátumot megszerezte. Pusztai-Pintér ekkor számonkérte a korábbi ígéretet, ám Popovics nem volt hajlandó lemondani a megyei képviselői székről. A helyzetet Popovics egyébként úgy értelmezte, hogy Pusztai-Pintér el akarja bitorolni megyei mandátumát, amely különben is jól jöhet még neki a 2022-es választásokon.

Pusztai-Pintér Mónika rendkívül terjedelmes posztban arról számolt be, hogy az önkormányzati választási kampány során Popovicsnak dolgozott, aki azonban jellemzően a munka rövidebbik végét fogta meg.

Popovics az önkormányzati képviselő-testületi ülésekre alig járt el, ám panaszkodott, hogy rendkívül sok a dolga. Pusztai-Pintér állítása szerint ezután ajánlotta fel, hogy Popovics mondjon le a megyei közgyűlési pozíciójáról, amit végül nem tett meg.

A konfliktus időzítése nem véletlen: hamarosan döntést kell hozni arról, hogy ki töltheti be a koronavírus-fertőzés következtében elhunyt Gyűrüs Károly megüresedett mandátumát a tatai képviselő-testületben. A tragédia előzménye, hogy Dobrev Klára március 2-án Tatára látogatott, ahol az elkészült képek tanúsága szerint maszk nélkül társalgott a helyi képviselőkkel. Dobrevről hamarosan kiderült, hogy koronavírusos, Gyűrüs tesztje március 5-én lett pozitív: ő is elkapta a Covid-19 betegséget, és 22-én elhunyt.

A megüresedett mandátumára Popovics Judit bárkit szívesen látna, csak Pusztai-Pintér Mónikát nem.

Lapunk informátorai a többi jelöltet „jellegtelennek” titulálták, akiket könnyen lehet irányítani, így Popovics kézben tudná tartani a helyi ellenzéki frakciót. Pusztai-Pintér esetleges képviselősége viszont állandó csatározást jelentene számára.

Mivel Gyűrüs Károly kompenzációs listáról került be a testületbe, így időközi választás nem lesz a politikus halála nyomán. Ebben a helyzetben a jelölő szervezetnek, vagyis a szivárványkoalíciónak harminc napja van arra, hogy a listáról mást jelöljön az elhunyt képviselő helyére, ha ez nem történik meg, akkor automatikusan a lista következő helyezettje – ebben az esetben Lengyel Zsolt – veheti át Gyűrüs Károly mandátumát.

A személyeskedő konfliktus nyomán a Momentum elnöksége is üzent: azt kérték a felektől, hogy ne a nyilvánosság előtt vitassák meg nézeteltéréseiket.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.