„Csak a hivatalos kommunikáció szerint dől el előválasztáson az ellenzéki jelölt személye mind a 106 egyéni választókerületben: ha lesz is 106 előválasztás, sok helyen csak egy valóban esélyes jelölt marad a pályán addigra.”– írja a 24.hu

Forrás: Facebook
A baloldali összefogás pártjai között zajló alkudozás jelenleg főleg arról szól, hogy melyik párt hol indítson, illetve ne indítson jelöltet az őszi előválasztáson – értesült a 24.hu portál az összefogáshoz köthető informátoroktól. Az internetes lap a baloldali szövetségen belüli feszültségekről is ír: jelenleg a Momentumra neheztelnek a legtöbben, mivel Fekete-Győr András pártja mindenki előtt elkezdte bejelenteni egyéni jelöltjeit, másokkal nem egyeztetve – állítják, majd kiemelik:
„a Momentummal szemben felróható, hogy a párt egyes politikusai gyakran „kibeszélnek”, különösen a pártelnök, míg a többi párt jobban tartja magát ahhoz, hogy nem szivárogtatnak a sajtónak, nem mondogatnak oda egymásnak nyilvánosan. Erről egy etikai kódexet is elfogadtak a pártelnöki egyeztetésen.”
A portálnak nyilatkozó politikusok kifogásolták a Momentum-elnök, Fekete-Győr András interjúját, amelyet a Partizánnak adott. Azt mondta: „Mesterházy Attila egyenlő Fidesz”, majd műsorvezetői kérdésre válaszolva kifejtette: „az elmondások szerint” a korábbi MSZP-elnök a Fidesz vamzere, ezért nem támogatják, hogy Mesterházy rajta legyen a közös ellenzéki listán – írják.
Az összefogás szerint Gyurcsány Ferenc pártja, a DK is elszigetelte magát az erőpolitikájukkal, azonban ők „okosabban játszanak, mint a Momentum”.
A másik négy pártból érkező információk szerint „jó dealek” születtek – olvasható a portálon, ahol kiemelték, hogy az MSZP–Párbeszéd inkább pártszövetségként mozog: „civil jelölteket sem támogat egyik párt sem, ha a másiknak van saját indulója valahol” – fogalmaznak. A cikk arra is rámutatott: az LMP nevében Schmuck Erzsébet már arról is nyilatkozott, hogy Karácsony Gergelyt támogatnák a miniszterelnök-jelölti előválasztáson, ha a főpolgármester úgy dönt, hogy elindul.
Emlékeztetnek: eddig Jakab Péter Jobbik-elnök, Fekete-Győr Andás és Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester jelezte, hogy indulna miniszterelnök-jelöltként, de a pletykák szerint Karácsony Gergely is hamarosan megérkezhet a küzdelembe, a DK részéről pedig továbbra is arra lehet számítani, hogy Dobrev Klára lesz a jelöltjük.