„A közfeladatot ellátó, közérdekű vagyonkezelő alapítványok kiemelkedő társadalmi értékteremtő szerepét már az Alaptörvény kilencedik módosítása is elismerte” – emlékeztet a Minisztérium a közleményében. Mint írják,
alapvető elvárás, hogy az újfajta alapítványok tevékenyen védelmezzék a magyar nemzet megmaradásának és jólétének, a nemzeti tudáskincs gyarapításának az érdekeit.
A közérdekű vagyonkezelő alapítványok a mindenkori kormányzattól szervezeti, vagyoni és működési szempontból is függetlenül gondoskodhatnak a fiatal nemzedékek jövőjét meghatározó feladataik végrehajtásáról.
„Létrejöttük három feltétel előzetes teljesüléséhez kötött: elsőként az egységes törvényben kell rendelkezni közfeladatot ellátó, közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyá minősítésükről. A nemzeti cél eléréséhez, közfeladat ellátásához szükséges tőkeerő biztosítására a javaslat legalább hatszázmillió forintos vagyonrendelést ír elő számukra. Végül a bíróságnak nyilvántartásba is kell vennie az alapítványt” – sorolja a közlemény.
A javaslat egyértelműen kimondja, hogy az alapítványok sem a közfeladat ellátásával, sem a közérdekű cél megvalósításával nem hagyhatnak fel. A felsőoktatási tevékenységekre speciális szabályokat rögzít, hiszen új típusú alapítványok tarthatják fenn a modellváltó egyetemeket is.
Ezeken felül a kormány további öt, közfeladatot ellátó, közérdekű vagyonkezelő alapítvány létesítéséről kéri a képviselők döntését a törvénycsomagban.
A Hauszmann Alapítvány főként Hauszmann Alajos életművének, építészeti és kulturális hagyatékának a gondozásával, egy emlékház és a hagyományos szépmíves mesterségek tudásközpontja létrehozásával foglalkozna. A Jövő Nemzedék Földje Alapítvány feladata a többi között a vagyonkezelésében lévő mező- és erdőgazdasági földek megőrzése és átörökítése, az agrárképzés feltételeinek a javítása lenne. A Magyar Kultúráért Alapítvány egyebek mellett nevelési-oktatási, kulturális tevékenységeket finanszírozna, kreatívipari innovációk létrejöttét támogatná.
A Makovecz Campus Alapítvány megalapítása elsősorban azt teheti lehetővé, hogy a névadó által tervezett piliscsabai campus épületei a jövőben is a magyar kulturális és szellemi élet javára szolgáljanak. Végezetül a MOL – Új Európa Alapítvány a sport, a művészet és a tudomány területén kiemelkedő gyermekek, fiatalok tehetségének kiteljesítését könnyítené meg.
„Gazdaságfejlesztési programokat, környezet- és klímavédelmi, fenntarthatósági tevékenységeket, kutatásokat segítene elő, az e területeken megvalósuló közép-európai együttműködéseket ösztönözné”
– zárul az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye.