Szászfalvi László (KDNP) a koronavírus-járvány elleni sikeres védekezést méltatta. Köszönetet mondott mindenkinek, aki csendes, állhatatos, de kemény munkával azon volt, hogy Európában az elsők között győzhessük le a járvány harmadik hullámát. Hozzátette: a baloldal a támogatás helyett minden eszközzel és folyamatosan támadta a védekezést, saját kisszerű pártpolitikai céljai elérésért gyűlöletet fröcsögve és szítva egy világjárvány kellős közepén.
A magyar kormány óriási ellenszélben dolgozott az elmúlt egy évben
Rétvári Bence szerint a baloldal a járvány idején azzal foglalkozott, hogy hányadikak lesznek Gyurcsány és Soros közös listáján.

– Egyetlen ország kormányának sem kellett akkora ellenszélben dolgoznia, mint a magyar kormánynak
– közölte a kereszténydemokrata képviselő, majd történelmi eredménynek és közös sikernek nevezte a harmadik hullám letörlését.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának a parlamenti államtitkára úgy fogalmazott: – Minden magyar ápolónak, orvosnak, védekezésben résztvevőnek köszönettel tartozunk a helytállásáért és azért, hogy Magyarországon nem volt szükség olyan kényszermegoldásokra, mint egyes gazdagabb és tehetősebb államokban. Majd így folytatta: – Sok ország külföldről hozatott orvosokat, ápolókat, vagy külföldre küldték a betegeket – mutatott rá az államtitkár, Svájc példáját is megemlítve, ahol már előre kérték az embereket, hogy vészhelyzet esetén időben végrendelkezzenek.
– A pandémia elleni védekezést máig nem segítő baloldali kórus tagjai eközben a választási helyezkedéssel és azzal foglalkoztak, hogy hányadikak lesznek Gyurcsány Ferenc és Soros György közös listáján
– mutatott rá Rétvári Bence.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Hunyadi is szerepel a történelemérettségin
A feladatok megoldása után esszéket kell írni.

Bemutatjuk Weberék tervét: ezek a döntések irányadók Ukrajna kapcsán Magyar Péterre
A cél egyértelmű: újabb háborús támogatások és Ukrajna gyorsított uniós tagsága, miközben a NATO-tagságot is támogatják.

Óriási katonavonatot láttak az Alföldön + videó
Hadgyakorlatra indultak kedden a Magyar Honvédség Lynx gyalogsági páncélosai, a szupermodern páncélosok és személyzetük négy hétig állomásozik majd a Bakonyban.

Több mint 230 milliót érő tölgyfa áll a komáromi kórház kertjében
Az év fája versenyen a döntőbe jutott.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

„A két lány nagyon máshogy éli meg ugyanazt” – Rebeka és Lia egy ritka betegséggel küzd

Két napig sírt az Inter hőse, de ígéretet tett családjának a Barcelona ellen

"Furcsa érzés" - Egerszegi Krisztina megtörte a hallgatását és kiöntötte a szívét

Vezércikk - Megdupláznák Ukrajna uniós katonai támogatását + videó

Újított a receptjén a Coca-Cola, a fogyasztók visszasírják a korábbi változatot

Óriási előnyt szerzett az AfD – a koalíciós partnerek még mindig nem értik, mi történt a németországi kancellárválasztáson

India csapást indított Pakisztán ellen, több halottja van a támadásnak

Szerdai sportműsor: Szlovákia–Magyarország férfi kézi Eb-selejtező, PSG–Arsenal

Ismert ember ölte meg a feleségét a II. kerületben

Brutális áramszünet jön Magyarországon, az egyik vármegye szinte teljesen elsötétülhet

Meddig tart még a májusi eső? Mutatjuk, mikor robban be a nyár

Megsemmisült a Barcelona, drámai meccsen lett BL-döntős az Inter!
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Hunyadi is szerepel a történelemérettségin
A feladatok megoldása után esszéket kell írni.

Bemutatjuk Weberék tervét: ezek a döntések irányadók Ukrajna kapcsán Magyar Péterre
A cél egyértelmű: újabb háborús támogatások és Ukrajna gyorsított uniós tagsága, miközben a NATO-tagságot is támogatják.

Óriási katonavonatot láttak az Alföldön + videó
Hadgyakorlatra indultak kedden a Magyar Honvédség Lynx gyalogsági páncélosai, a szupermodern páncélosok és személyzetük négy hétig állomásozik majd a Bakonyban.

Több mint 230 milliót érő tölgyfa áll a komáromi kórház kertjében
Az év fája versenyen a döntőbe jutott.