Ez a film olyan témát feszeget, ami eddig tabunak számított, de igenis beszélnünk kell róla – mondta az Indexnek adott interjújában Kálomista Gábor. A Megafilm Kft. tulajdonosa Helmeczy Dorottyával közösen készített politikai krimit, amelynek középpontjában Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök őszödi beszéde áll.
Megírtuk, a film előzetesét lapunk szerkesztőségéhez éppen ma juttatta el egy motoros futár, pont úgy, ahogy annak idején magát az őszödi beszédet is kiszivárogtatták.
Kálomista szerint filmje nem propaganda, sőt független, amihez balról is súgtak.
– Van egy ember, aki felesküdött arra, hogy a Magyar Köztársaság érdekeit képviseli, de úgy szerzi meg a hatalmat, hogy másfél éven át hazudik, adatokat hamisít. A filmtől független magánvéleményem, hogy
nem értem, mit keres ez az ember még mindig a magyar közéletben. Egy miniszterelnök, aki rálövet a saját állampolgáraira, járókelőket veret meg kardlappal, és még hosszan sorolhatnám mindazt, amit a demokráciáért tett – fogalmazott a producer, aki úgy véli:
egy mai harminc évesnek nagyjából fogalma sincs, mi is történt akkor.
– Gyurcsány Ferencre úgy gondolnak, mint egy jópofa gitározós srácra, aki néha a diszkóban is megjelenik. Holott szerintem ő követte el a rendszerváltást utáni időszak legnagyobb politikai bűncselekményeit – húzta alá Kálomista Gábor, aki fontosnak tartja, hogy
kezdjük el feldolgozni a történelmünket, mert teli vagyunk fekete foltokkal.
– Ilyen téren jóval rosszabbul állunk mint a többi kelet-közép-európai ország, ahol többé-kevésbé szembe néztek saját újkori történelmük eseményeivel – tette hozzá.