Nő a nyomás Karácsony Gergelyen Dobrev jelölése miatt

Karácsony Gergelyre is nagyobb nyomás nehezedik, hogy bejelentse indulását a baloldal miniszterelnök-jelölti előválasztásán, miután már a DK-s Dobrev Klára is rajthoz állt. A lapunk által megkérdezett elemzők úgy vélték, hogy a kétszereplőssé váló mezőnyben Jakab Péterre (Jobbik) és társaira jóval kevesebb rivaldafény jut.

Kárpáti András, Hertelendy Gábor
2021. 05. 04. 6:05
Fotó: Teknos
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nyúl, a villalakó és a távfutó

Dobrev jelölésével végképp világossá vált, hogy a baloldali összefogás nem tudott kilépni a pártharcok világából, nem sikerült egy integratív, pártok feletti, netán szakértő miniszterelnök-jelöltet találniuk.

Véglegesen sutba dobták azt, amit a Jobbiktól a DK-ig eddig hangoztattak: hogy az ellentéteken felülemelkedő szimbolikus egységgel lehet csak leváltani az Orbán-kormányt – értékelt a Magyar Nemzetnek adott elemzésében Zárug Péter Farkas politológus.

Dobrev amerikai stílusú, „együgyűen sulykolt üzenetekkel operáló” Facebook-showja kapcsán az elemző azt hangsúlyozta: Gyurcsányék veszélyesen jól bánnak a 2010 óta megjelent egymillió új fiatal szavazóval – ahogy ez már a 2019-es önkormányzati választás kampányában is látszott –, s az online innovációkkal képesek versenyelőnyt kovácsolni a többi baloldali párttal szemben is.

– Dobrev Klára az Orbántól legtávolabb álló politikai alternatívát jelölte ki a 2022-es választásokra, amit a legegyszerűbben az Európai Egyesült Államok és a szuverén Magyarország állameszményének ellentéteként lehet érzékeltetni – mutatott rá az elemző.

Zárug Péter Farkas arra is kitért, hogy a baloldali kormányfői casting kibontakozóban lévő koreográfiája szerint Jakabb Péter Jobbik-elnök nyúlként felfutott Dobrev előtt, hogy aztán az Apró-villa versenyzője szép lassan átvegye a vezetést tőle, s majd valamiféle kompromisszumként színre lépjen Karácsony Gergely, a jól ismert budapesti távfutó.

Dobrev jelöltsége sok kormánypárti nyilat elvisz majd az előválasztás során, miközben a saját tábort is mérni tudják Gyurcsány spin doctorai a baloldalon belüli és össztársadalmi népszerűségének alakulásáról. Ugyanis azt a DK is tudja, hogy jelöltjük komoly mozgósító erőt jelentene a Fidesz oldalán 2022-ben.

Egy Orbán–Dobrev-párharc esetén ugyanis a Fidesz teljes tábora egységben menne szavazni Orbánra, és minden bizonnyal még a legelesettebb „Fidesz-árvák” is mankót fognának, hogy elmenjenek Dobrev ellen még egyszer a Fideszre szavazni fogalmazott a politológus.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.