A baloldal kitart a keleti vakcinákat támadó álláspontja mellett

Az baloldali pártok a koronavírus-járvány magyarországi megjelenése óta támadják a kormányzati intézkedéseket – mondta lapunknak Deák Dániel, a XXI. Század Intézet elemzője. A szakértő úgy véli, az utóbbi hetekben a baloldalon bújtatott kampányba kezdtek azzal, hogy az oltási programot támadták, ami nem hozta meg a remélt áttörést, a támogatottságuk növekedését.

2021. 05. 02. 6:59
SZABÓ Tímea; TÓTH Bertalan; GYURCSÁNY Ferenc; SZÉL Bernadett; KUNHALMI Ágnes; KERESZTES László Lóránt; BANGÓNÉ BORBÉLY Ildikó; JAKAB Péter
A DK alelnöke, Vadai Ágnes ismét a kínai vakcina hatékonyságát megkérdőjelező bejegyzést tett közzé a Facebookon MTI/Koszticsák Szilárd Fotó: Koszticsák Szilárd
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Arra a kérdésre, hogy miért akarja a baloldal továbbra is az Európai Gyógyszerügynökség engedélyéhez kötni a keleti vakcinák használatát, Deák Dániel a következőt válaszolta: – Hiteltelen a baloldali politikusok ez irányú törekvése, mert a legfrissebb statisztikai adatokból azt látjuk, hogy az Európában nem engedélyezett kínai és orosz oltóanyagok sok szempontból hatékonyabbak, mint egyes nyugati készítmények.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.